Csirpike blogja
SzemélyesKozmikus álom
Kozmikus katasztrófát álmodtam:
A Hold felém közeledett!
Perverz vágyait erőltette Földanyánkra,
Izzó, buja csókot követelt!
A Föld sírva remegett,
Keble hullámzott, rengett,
Fogait csikorgatta, és sóhajtva suttogta:
"Ne közelíts! Csókod nem kell nekem!"
De a Hold közeledett...
Megunva udvarhölgy-létét,
A másodhegedűs szerepét,
Örökös vágyódását az elérhetetlenért.
Küzdeni akart, s már nem félt!
Olthatatlan szerelem űzte!
A világ sóhaját kalapjára tűzte.
Kiáltott utána a Mars, a bátor,
De az elszánt nem tartott haragjától,
Szívében elvakult érzelem lángolt!
Tombolva okádta a dühöt magából!
S a Hold közeledett!
Felszított olvadó tüzet,
Az égre szürke félelmet festett,
Ember-lábakat a földhöz szegezett...
S én csak álltam,
Kábultan csodáltam,
Reszkető térdekkel vártam
Pusztító nászát e világban!
Sikító extázis forgatagában,
Menny s pokol eltorzult kapujában
Fajtalan szellemlét állapotában,
Hogy a két gigász összeolvad...
Nincs már szó, elapadt a gondolat.
Megszűnt minden lét,
Becstelen foltot sebezve mart,
S a kihalt űr hidegét
Meztelen talpam tapossa,
Míg az álom háborgó tengere lelkem
Az ébrenlét partjaira mossa...