Csendhangjai blogja

Ma zöldülő kezét a rét kitárja;

aj, éltető parázs a napsugár!

Csodát regél esőcske: elsiratja,

a szép lovát... a hófehér futárt.

Amott e napvilági szöcske tánca,

 kecses soványka párja hívja őt:

 Parányi lába járja, járja, járja ,

akarja várja már a büszke nőt.

Kinek titokban ér a földre fénye,

eső füröszti sárga szép szemét,

 csupán az égi új erő dalolja:

Jövőd megérkezett, varázs reménye;

kötözni kell a téli hó sebét,

ha jő a nyári hónap... elrabolja!

             ***

Dalolva jő ezernyi kis bogárka;

ah!- épülő mesés a sok virág.

Elő paletta - rétre szem csodája!-

kifestve bámul ám a szép világ!

Ha színre lép az ősz kesés arája,

 a fák hegyére meg megállva jár:

 Megépül ott a sárguló tanyája,

regénye ( élte őre), rátalál.

A földnek ( ez felénk), imája... bája,

Ha már alél a nóta, este jő,

 de új ruhán telel - jövőt idézve:

Ma hópehelybe ér a téli nyája,

nevetve néz a messzeségbe ő;

az éltető idő...s a tél idénye.

Szabadban sétálok egyedül,

de valami éget legbelül:

Hiába a színes levelek,

nem melegítik fel lelkemet:

Fák alatt rőzsét szed anyóka,

picinyke, elkopott szatyorba.

Mintha csak szégyellne valamit,

tettei : nagyon vár valakit.

Szemére emeli két kezét,

 űzött vadként, kémlel szerteszét.

 Míg, lubickolok az avarba,

fejemet elcsapom amarra:

Kínosan rágyújtok egy dalra.

ha tehetném, csapnék asztalra!

látjátok, ő modern anyóka?-

leélte életét habokra!

Oly csoda szép ma a táj: mennyi, de mennyi madár!
Hólepel itt, meg amott - éhes a sok kicsi lény.
Bőkezi' ám ez a báj - zöld kezet ád' a határ!
Ünnepi kép zene cseng - életük így csupa fény.
 

(Pentameteres sorok.)

Táncol a szélben sok falevél,

csillogó őszben mind belefér:

Újra, és újra indul a szél,

viharos kedvében tép, és él.

Söpri, és söpri nyár kacaját,

lazává téve föld talaját.

Szürkül az égbolt, eső esik,

szorgos kezek a tavaszt vetik:

Foghagyma nyújtja hosszú nyakát,

Szent Mihály küldte ezt a csodát.

Saláta ágyás zöldül amott,

no lám az évszak mégsem halott!