Csendhangjai blogja

Tegnap lent jártam a téren,

 egy zászlót fújt a szél éppen,

lent a földön, ott a porban,

s nem volt aki leporolja,

 ki magasba felemelje,

ki magasba felemelje....

 

Szomorúság vette körül,

nem volt aki emígy örül:

"Isten hozott újult emlék!

lent a zászló nem csak kellék!"

Hol volt ki azt felemelje,

hol volt, ki azt felemelje?...

 

Valami fáj nekem nagyon,

fárad vagyok, fárad vagyok. -

lobogta a selyem hangja,

benne volt a múlt fájdalma.

Mégsem volt ki felemelje,

mégsem volt ki felemelje....

 

Aztán a szél gondolt egyet,

megmarkolta jól a teret,

fölkapta a zászlórudat,

mutatott egy másik utat:

Volt már aki felemelje,

volt már aki felemelje...

 

Galamb turbékol fönt a fán;

 a fehér tollas oly parány,

szájában mégis zöld levél,

aki rátekint, megbékél.

 Csicsergő hangon fényesen,

repülne hozzád az ékesen,

társait hozzád szólítja,

lelki sebeid gyógyítja:

- Békét a Földnek, Világnak,

hitet, őszinte Imáknak!

Megújulásra márciust,

Holdnak fényében kis Jézust!

 - Újra fel kell azt fedezni,

örökre meg is jegyezni,

miénk lehet e szimbólum,

hisz ismeritek; nem nóvum!

- Bimbózzon hát az új remény,

szólítsd a szeretet nevén!

Kacagó rügyező tavaszt,

egy szebb reményű útszakaszt!

Igaz hitűnek kokárdát,

 hisz megfizették az árát!