Alek_Zender blogja

 

Elvesztve, de el nem feledve

 

Hatvanhét lenne

de keserűség és bú belülről megette.

S szinte élve lett eltemetve.

Lelke még foglya volt

e megviselt porhüvelynek

mert láttam még a fényt

azokban a szemekben.

Azon az éjjelen

mikor ő már nem volt jelen.

Ellepett a félelem.

Lidércnyomásként mellettem termett

Kezét homlokomra tette.

S mondta „Legyél jó gyermekem”.

Rögtön elszállt félelmem,

s megnyugvásra lelt lelkem.

Tudtam hogy nem álom

szebb búcsúra nem is vágyom.

Öt éve volt idestova

de emlékét magammal viszem mindenhova.