1962 blogja

Nem hívtalak Téged, bár örültem, hogy jöttél,

Úgy éreztem, hogy velem jólesőn törődtél.

Elmondtad titkaid, szívedet kitártad,

Megosztottad velem sok felismert hibádat.

Kerestél, s találtál bennem egy lelkitársat,

Mégis faképnél hagytál kb. úgy másnap.

Miként Éva nyújtotta Ádámnak egykor az almát,

Úgy bíztad rám életed eddigi tartalmát.

Mosolyom, vígaszom ott maradtak Nálad,

S csókom, mely talán még most is nyomja a vállad.

Szeretek az utazó közönséggel szemben ülni,
Próbálok próblémájukkal szembesülni.
Vágyom azokban mélyen elmerülni,
Válaszokért magamban elcsendesülni.
Nem akarván a nehézségeket elkerülni,
De engedem magam bármiben fellelkesülni.
Még ha nem is tudok, bár szeretnék hegedülni,
Nem távol állni,szeretnék inkább közel ülni.
Hogy felesleges aggódásoktól tudjak mentesülni,
Ismerni kell az irányt, merre kell menekülni.
Ha menni vagy tenni kell, nem lehet ellehetetlenülni,
Ha állni kell a sarat,abban lehetetlen benne ülni.

Van az úgy, hogy hajnal felé az ablakon egy macska benéz,
De van,akire jó ideje már a kutya se néz.
Egy kis cicus, ki az öledben édesdeden dorombol,
Na, jó, azért a kutyus sem mindig rombol.
Szívedre vigyázz, össze ne zúzzák,
Ne tapadjanak Rád,mint a medúzák,
Hagyd, hogy melletted lépkedjenek,
Ha arra van szükséged, elengedjenek.
Szeretetben egymásért legyetek,
Én a háttérből integetek!

Valaki a mában a legnagyobbat este,
Talán az, ki a holnapot a tegnapban kereste?
Vajon tovább kutatni nem rest-e?
Ha igen,hát kárba vész a szombat este.
Miközben tekereg az utcákon, fut a beste,
Azon gondolkodik, a legszebb főváros
Budapest-e...?

               Miért is írok itt most Nektek névtelenül?

              Állok Előttetek verseimmel védtelenül.

              Tudom,nem jöttem ide  véletlenül,

               Szeretlek Titeket végtelenül!