kispatak

Mami mesél…:)

/ avagy egy két és fél éves kisfiú világa /

 

„Mami, most meséjjed  ujla,

mikoj a hájomvajjú kaszájt,

a szúnyog kévét.., és a majomba

hájom tajkamacka micsinájt ?”

 

***

 

Mami, mi ébreszti fel a kakast?

a begyében van egy óra?

és ha aludnak’ már a tyúkok,

felébrednek kakasszóra?

 

A kutya miért nem hord cipőt?

Ellopta a ravasz róka?

Hogy jósol a medve időt?

Hoz nekem traktort a gólya?

 

A katica lány, vagy bogár?

hova ’mász’a zsiráf nyaka?

Miért nem esik le a madár

az égből, mikor felszáll oda?

 

A kis bárány, ha majd felnő,

lesz belőle bárányfelhő?

Hol van a giliszta szája,

és mit eszik ma vacsorára?

 

A kiselefánt kivel játszik?

Van-e ormánya, egy másik,

ha játék közben eltörik,

vagy elveszik, ha ’fürödik’?

 

Az oroszlánnak hol az ágya,

nagy sörényét hová teszi,

ha lefekszik éjszakára,

és ha felkel, ki fésüli?

 

A cica miért nem vízben mosdik?

fél, hogy szemébe megy a szappan?

és a buborékból a szivárvány

hová lesz, mikor elpattan?

 ***

„Mami, ha majj nad leszek,

lesz hatajmas állatkejtem

minden állat a bajátom lessz

csak a pók, asz bisztoszan nem! :) „ 

 

 *****

minapi : 

 

- Mami, játod? új cipőm van!

- Igen, látom, tényleg nagyon csinos, és mondd, kitől kaptad ezt a szép, új cipőt?

- A futájbácsitól…

****

-Mami, dojsan összekötni a Subát (a kuvasz neve), nem tudok dömpejezni tőle…

/ a kutya kb. akkora mint ő…/

****

A napon felejtett kis futóbicikli ülése túlságosan felforrósodott, mondtam hozzuk a hűvösbe, és majd figyelje, ha kihűlt, akkor ráülhet. Egy kis idő múltán:

-Mami, megnézem, hod kisüjt- e máj a bicajom…

****

-Mami, ott van a hojdacska az égen, - mutatja nekem.

- Nahát, tényleg, már ott van, én is látom…

-Azéj van ott, mej tednap Szofika  /imádott tesvére/  odafestette… :)

 

 

 

 Bim-bam

 

Virágharangok hangja „bim-bam”,

belecsendül a tavasz a fülembe,

ha te is hallod, én minek mondjam,

minden bomlik, őrült ütembe’.

 

Azt sem tudom, minek nevezzem el,

nem illik rá semmiféle szó,

mikor zengve-bongva énekel,

belül visszhangzó, folyton dúdoló.

 

Kacér szólamok rajzanak szerteszét,

csibesárga zsibavirágok dongnak,

röppenő fecske-kékek, örömzenék,

lavinacsendekre ráomolnak.

 

Nem én akartam, hogy ezt halljam,

egyszer erősebben, máskor halkan,

és elfeledtetik, mit is akartam...,

talán csak hallgatni, hogy „bim-bam”…

 

Szállingózó

 

Úgy hiányzott nekem fehér ezüstje,

csillámos, ölelő puhasága,

szállingó pihe-hó repíthetne

messze, egy álmodott világba.

 

Szívemre tapadt a szürke téli táj,

a Nap füstjellel üzen, hogy él,

felhőkazlak közé rejti ami fáj,

futnék előle, de a ború utolér.

 Messze szökni hív a képzelet,

’ittésmost’ időben nem bent ragadni;

jég-fehér földeket, élet-zöldeket

látni, megélni… és élni hagyni.

 

Fessünk színeket, akár az évszakok,

dér-fehértől lángvörösig kevert palettán,

múlt üveggolyók szivárvány-színeit

gyermekként gurítsuk szimultán.

Rezdüljünk úgy, mint rügy, ha pattan,

nyújtózva hajnal-fényességben,

szerelmet lélegző tavaszokban,

szenvedélyesen, komolyan, szépen.

 

Játsszunk, mint szirom a szirommal,

áradó illatokban összeérve,

kitárulkozó nyár-éjszakákban

virág-kehellyé lényegülve.

Hallgassunk, miként a fák gyűrűi

őrálló kéregpajzs alá zárva

hallgatnak a szél intő szavára,

féltőn egymáshoz simulva.

 

Szeressünk, ahogy csak ősz szerethet,

levél-könnyekkel siratva a nyarat,

szelíd derűvel várva ünnephozó télre,

lába elé szórva minden aranyat;

Higgyünk, legalább ahogy madárban

hisz még a rég elhagyott fészek,

s tavaszban a hótalan szomjas földek

hisznek az égen rezgő örök-kéknek.

 

Úgy hiányzik szótlan, fehér csöndje,

csillámos, ölelő puhasága;

szállingó szó varázsa repíthetne

messze, egy álmodott világba…

 

 

 

 

Ez most a valóság :)

 

A reggeli naptól a terasz is boldog,

szemben füves rét, távolabb dombok,

mókusok ugrálnak magas fenyőkre,

kicsalnak szobámból, friss levegőre.

Alant egy kis patak karnyújtásnyira,

benne titkos bejárók hódok váraiba.

A víz lassan csordul, fürdik a fényben,

három vadkacsa úszkál rajta éppen.

Gyűrűt vet a víz, amint le-lebuknak,

a parton egy cica ül, várva hová jutnak.

A táj ma még meztelen, kitárulkozik,

elrejtett  kincseit engedi látni itt.    

Ez most a valóság, s nem túlzó mese,

(ezért nem érdekel egy sorvége se)

Írtam már eleget költői képeket,

(felém most is néhány jelző lépeget,

de elhessentem őket, nem kellenek,)

a természetnél semmi szebb nem lehet… :)

Itt e kis lakás lett második otthonom,

sosem volt még ilyen relaxos kis lakom :)

 

 

Felröppenő ének

 

Ma nem engem, Téged illetne köszöntés, a JÓ,

és minden nyíló orgona, és minden szó,

a rég kimondott és a kimondhatatlan…

Mert örök a kötelék, amit tőled kaptam,

ha sodor a sors, ma is megtart, elvágatlan.

Születésem napján a május mosolyog

Rád is, látod  Édus, ez a legszebb dolog,

mert tegnap az ég sírt, s holnap talán megint,

majd teszi a dolgát,  rendeltetés szerint..,

de ma szétfutnak hamar a komor fellegek,

ma bárhová megyek, újra Veled leszek.

 

Ma versem sincs, csak dadognak a szavak,

arcomon a könnyek barázdát szántanak,

de csak a hála és öröm könnyei ezek,

hisz’ a csillagokból engem  fürkésző szemek

sugarába könnyű belefogódzkodni, és szép

minden emlék, a bennem élő millió kép.

Ugye hallod, ahogy dúdolok magamban,

már nem is tudom, mi ez a buta kis dallam,

végül is nem számít, ha csak felröppenő ének

vagyok, s szárnyára kapok a májusi szélnek…