benmar blogja

Varjú nóta

Elrepült a nyár,
Elment, vége már,
Varjak szálltak a vetésre
S azt károgják: Kár...!

Kár, kár, kár,
Vajon merre jár?

Messze még a nyár,
Talán reám vár,
Didereg a szántóföld is,
Kopár a határ...

Kár, kár, kár,
Fekete madár!

Szép álmokat kicsi manó... 

Aludj kedves kicsi gyermek
apa közben verset ír.

Hallod te is ezt a csendet? 
Mozogni is alig bír…

Vánszorog csak fáradt szemmel,
lassan cammog, botorkál.
Várja őt is gondos reggel:
joghurt és a gyümölcstál.

Minden éjjel eljön hozzád
óvatosan lépeget.
Másnap kérded: Apa mond hát,
Álom Manó hol lehet?

Újra, s újra elhoz néked
pöttyös labdát, vasutat.

Jó anyaként ölel téged

 s minden titkot megmutat.

Csukd be szemed kicsi bocsom
fogom csöpp kis mancsodat.
Hidd el nekem biz’ ha mondom:
merj álmodni nagyokat!

Képzeld el, hogy ringatózol

ide-oda utadon.
Mesebeli nagy hajódról

így integetsz: mutatom.

Én míg tudok kicsi szentem
vigyázok az álmodra,
De most aludj nyomban, menten…  
Számolok is …  háromra!

/Egy korábbi versem módosított "lájtos" változata/

Egyszer volt…

Kisfiúk és kisleányok
... figyeljetek rám, mind, jól.
Elétek most ideállok
s mesélek egy királyról.

Egyszer régen, nagyon régen
élt egy kedves kisfiú….
Te ott kis srác, ott a széken
talán veled egykorú!

Anyja Örzse, apja János
testvére a Lacika,
szülőhelye Kolozsváros,
nem járt ő még oviba.

László király elrabolta,
bezárta egy toronyba,
Vitéz János hazahozta
a legényt, s tanította.

Művelt is lett, okos nagyon,
zsoldos sereg vezére.
Nagy terület, fényes vagyon
került akkor kezére.

Holló csőrét belevájta,
Török basák hasába.
Hullt a lator, ahogy vágta,
középkornak porába.

Belőle az igazságos,
keménykezű magyar szólt.
Úgy mesélik, barátságos,
melegszívű ember volt.

Katit kérte feleségül,
aki korán távozott.
Házastársnak, sorsa végül
Beatrixra mutatott.

Tündérekről, sárkányokról,
nem írnak a krónikák.
Szegényekről, nagyurakról
szólnak a históriák.

Álruhában köszön rátok
Úgy hívják, hogy Hunyadi…
Mondjátok hát!... Arra várok!....
Felismeri valaki?

 
Igazságos, tisztán látás!
- Mondom én is veletek!
Nagy királyunk, Ö a:…Mátyás!
- Sosem hal meg gyerekek! -

/Szabó Balázs/

Egyszer volt…

Kisfiúk és kisleányok
figyeljetek rám, mind, jól.
Elétek most ideállok
s mesélek egy királyról.

Egyszer régen, nagyon régen
élt egy kedves kisfiú….
Te ott kis srác, ott a széken
talán veled egykorú!

Anyja Örzse, apja János
testvére a Lacika,
szülőhelye Kolozsváros,
nem járt ő még oviba.

László király elrabolta,
bezárta egy toronyba,
Vitéz János hazahozta
a legényt, s tanította.

Művelt is lett, okos nagyon,
zsoldos sereg vezére.
Nagy terület, fényes vagyon
került akkor kezére.

Holló csőrét belevájta,
Török basák hasába.
Hullt a lator, ahogy vágta,
középkornak porába.

Belőle az igazságos,
keménykezű magyar szólt.
Úgy mesélik, barátságos,
melegszívű ember volt.

Katit kérte feleségül,
aki korán távozott.
Házastársnak, sorsa végül
Beatrixra mutatott.

Tündérekről, sárkányokról,
nem írnak a krónikák.
Szegényekről, nagyurakról
szólnak a históriák.

Álruhában köszön rátok
Úgy hívják, hogy Hunyadi…
Mondjátok hát!... Arra várok!....
Felismeri valaki?

 Igazságos, tisztán látás!
- Mondom én is veletek!
Nagy királyunk, Ö a:…Mátyás!
- Sosem hal meg gyerekek! -

Eldoblak

Kirúgom az életemet

Nem a dolgát tette,

Vígasztalom a lelkemet:

Lesz majd új helyette!

Muszáj lesz már elküldeni

Koszos élet nem kell,

Nem volt képes megfürdeni

Sáros ruhát vett fel.

Együtt jöttünk a világra

Fáj a szívem érte,

Elkísért az óvodába

S, hogy növök föl, nézte.

Gyermekként még tiszta volt ő

Szerettem is nagyon,

Felnőve már csupa fertő

Ezért most elhagyom.

Sajnos régi szennyesemet

Nem vitte ki vegyszer,

Nem tudom, hogy új életet

Találok-e egyszer