Kőmadarak

Mint tisztára mosott kavics folyóban,

úgy születtünk sorspartunkra, meztelen,

saját csomóinkból világra oldottan.

A gyermek-Kolombusz bennünk fesztelen

érintett még minden új megismerést,

kitárt szeretetkarral az élet felé,

nem érzett a félni kellre ihletést.

Ikarusz-szárnya mégsem égte a Nap hevét,

oly valón fedezte fel a szabadság

művészetét...Ám fekete a miliő,

hamar törölte rá sáros bakancsát,

s tollait tépdesőn vénné ért az idő

szívében. Felnőttségre így maradtak

Isten könnyeként emberek-kőmadarak.