Nézni és látni

Gondolatok
Steel•  2019. november 9. 14:25

Napi bazár

Az esti kábelhírmondókból csak úgy ráznak a story-áramok.

Minden öt percre, de lehet, hogy kettőre is jut egy Celebes érdekes.
 ( Talán a jövő történelem óráit majd ezekből tartja meg, mán ezen is 
elrévedezik az elme)

 

Én már nem tudom. Izgulni kéne, mikor a dobozos valóvilág ( ez olyan
kb nekem mint a dobozos tej) csinált szappanoperáiból a pornó
ötven árnyalat lesz, meg egy kis karakterbe doppingolt izom-mutizás,
jöhet a karatekölyök, minden egyben, egy helyen.
Rém...agy...Monitor-lsd...
Közben előkerülnek az erőszaktények, a télleg reálból, hallom, szaporul
az árnyékgalóca, fiatal oroszlánjaink nem csak fogaik villantgatják 
vaku gyanánt, jobb szeressék a kóstolgatást, érezni a hús és vér szagát.

 

Az újság és megannyi média-marketing persze löki a sódert, olvassuk,
halljuk, csak lehet vakok vagyunk hogy nem lássuk a felemelkedés
dicső krónikáit, kicsi honunk hogyan is épülget virágországgá. Lehet
itt a kutya elásva, ezért nem vesszük észre magán telkeinken sem,
hogy bő lett a termés az asztalra.
Mer mégis egyre többen fedezünk fel gyomokat, látjuk a szegénység-
magzatokat, ahogy a hivatali hatalmak méhéből kipottyannak közénk,
aztán lesz ami lesz, nevelje őket az utca.
Lassacskán a napról napra boldogulásnak csírája se marad.

 

 

A székház meg csupa kereskedő. Vérbeli reklámgyáros, a szövegírás
és látszat-eladás már zsigerből megy. Arc is van hozzá. Hiába na, eladni
akármilyen képpel nem lehet, no meg aki kofának áll, az tudja is művelni
a mesterséget, meg köll etetni a népet.
Igaz, a standok kínálata néha thrilleres már, úgy megfrászol, akkor is a fő-
pénztárnak arat. És jól. És megy neki. Fut a szekér. Előlünk legalábbis.

 

 

Nincs tehát itt gond. Ahol üres asztal van, oda meg úgyse kell tenni se
kanalat, se tányért, nem kenyeret. Már elérjük azt a mérföldkövet, 
hogy a szegénynél a cellarabok is nagyobb lábon élnek.
És még csodálkozni tetszenek majd, hogy a bőnözés higanyszála feljebb
csúszik...Na de templom is van, pláne vasárnapra, a bűn megbocsátatik, 
ha a boltutca helyett az Úrét járod meg. Rágj ostyát, ( tuti nem leszel
éhes) és nyelj le pár kimondhatatlan imát. Úgyse kíváncsi rád a pap se.
MEgszánakoz, ha majd elmondja az utolsó kenetet, sorsfonálkád meg
úgyis kezébe gömbölyödik majd.

 

Amúgy a csont is lerágott rég. ezt minden nagykutya tudja ( bár lehet épp
ennek okán őriztetik úgy azt a kolbászos kerítést) .
Ma még a halál se nagyon ér rá. Túl sok a munka. Gürcöl az is, úgy
igába van hajtva. Már levegőre se igen talál időt. Világ-széltében hosszában
gyűjti a lélekbetevőket, lehet éhínségtől tart? Mert a lovasok is már 
megmutatkozzák magukat...

 

Lassan csak a temető gyomra lesz jóllakott. A hajléktalannak is csak
"kukában sült" pogácsa jut (a hamuba sült nem divat már), meg
vállára nyomor-tarisznya. Így "ballag el a vén diák", ha megjárta az életiskolát.

 

 
Nincs itten baj. Hiszen cifra palota ez a világ. Az udvara non-stop piac. Gazdagnak
törvényjogar, bársonytalár ( csakis jólétből szövetett!) a szegénynek meg nesze
semmi, de azt fogd meg jól, hamupipőke, rizsabazár.

Steel•  2019. október 29. 08:19

Őszbe múlás

 

Semmivé lesznek a felhőillúziók,
csillagimákat kezd súgni a messzi ég,
- még cseppennek a napfény-infúziók,
de hollószárnyat növeszt a magasság-kék.
Csipkebogyóparázsnyi alkony, pozsga-szép,
tájpapíron könnyed őszi impressziók,

páralány tereget teagőz-csipkét,
lombosodik a néma árnyékerdő.
Szellőrévület pilléz, de már halálszikét
ránt az éj, tán megváltást nyújt a teremtő...
A padra bújt szívverés utolsója eljő.
Magával viszi minden emlék-kincsét,

ahogy tárul a pitymallat-karú csönd,
és megáll az Isten napsugár arca előtt.
JÓ anyaként elengedi léptét a föld,
sorsára több bánatbogáncs nem nő,
- neki most már minden május és minden zöld,
megtalálta a titkos pitypangmezőt.

Steel•  2019. október 12. 15:47

Októberi intarziák

 

Felhőszimfóniákat ír már a reggel,
az álmatag Nap kis ribiszke-parázs,
köré egy angyal páraglóriát lehel,
- a pillanat tiszta teremtésvarázs.

Illúzióra retusált kép a lég,
halovány pollenragyogás, -szitál a köd,
majd esőnesz terít az útra tócsafényt,
és sárvirágok kertjévé válik a föld.

A naplemente gyönge almahéj-pír,
- amott csuromvíz sárga levélcsibék,
a következő perc épp epigrammát ír,
mert lassan véget érnek a virágmesék.

CSöpp csillagcsipkék libbennek-lebbennek,
egy mennydörgés-csillanás jelzi az éjt,
csibész villámgyerekek nevetnek,
s szél lobbantja az árnyak csöndjét szét.

Steel•  2018. november 27. 19:21

Az utolsóig

Kapaszkodna a szavak ujjhegye, össze,
betűk tenyérvonalában évtizedek,
-sorsmérföldek. Sok csillag odafent szőke,
fényszoknyás kislány, a Holdnak illegnek


épp, míg valahol lent szembogársugarak,
az őszi utcák halálsorán kihunynak.
Milyen éles kontraszt ez...Sóhajok hullanak,
hajnalra macskakövei lesznek a múltnak,


közben sárga kiscsibék, falevélpihék,
a fák tövében fázón közel bújnak,
keresik még anyjuk lomb kezű melegét.
A Naprendszerben is furcsa szelek fújnak,


égi anyánk lelke opálos, és fáradt,
lám az időpára hűvöse megüli már 
a reggeli, óceánkék órákat.
Valami láthatatlan messiás jár


alant és ott, az univerzum-mezsgyén,
emberré rajzolt gonoszság ontja a vért,
fogy a tiszta légzés az erdők keblén.
Fölzúg a csend is a völgyek tüdején,


a szél gyermekszárnya a földig törik,
miközben az eső szívverése hallik,
-és az Isten-mások egymásét lövik,
egészen az utolsó, megjövendölt napig.

Steel•  2018. november 11. 20:10

Belülfény

Lámpaderengést lobbant a néma utca,

november lehelete megül a tájon,
míg a zúzmaragyufákat mind meggyújtja,
és szélzamat hagyja hűvösét a számon.


A csönd hattyú szárnya rebben, mint a papir
hófehér szíve, s az enyém a csillagok nyíló
gyermek szemébe néz. Ott fent valaki ír,
talán Isten cseppenti párává titkom,


miközben a hiányt magamba ölelem,
és kis falum tenyerét vigaszul hívom.
Itt, minden utcakőben sorsom követem,
akkor is, ha megannyi pillanatsíron


virág vagyok magam is. Mert itt érzem Anyám,
az összes kis falomb halkuló lélegzetén ,
 itt tart erőm felett jegenyevállán Apám,
hogy a holnapot rám várni érezzem még.


Itt valami hajnalsarjdás a könny is,
amikor jégidőt hozna az élet-tél,
s én tudom, a kezem végig fogják Ők is,
s ez az érzés örök, tiszta belső fény.