Lomtalanítás

Belülre szótlanodást hoz az alkony,

dombok barna kenyérhátán legurul
a Nap, Isten is künn áll a felhőgangon.
Felszakadó lélegzésem csendturul.

Szétnézek házam táján, hát csupa lom.
Emlékpadlásomon nem kérek rendet,
de gondolatszobáim kitakarítom.
Mennyi gondpókháló foglal itt teret!

Helyettük tüllvirágú fényt csenek ide,
a bánat avarporát is kiseprem,
nyíljon cserébe majd sok harmatbibe.

Félelem-gócok és kételygazok helyén
legyen inkább a holdnak aranyága,
világoljon csak lélek-kuckóm tetején!

És a könnyvisszhangok is csituljanak!
Helyettük csillagszívveréseket kérek,
hogy az enyém sebráncai simuljanak,
s pitvarába a hajnal szült kékek

leheljék életté az Ég-végtelent.
Így már jobb lesz. A betűk apró ibolyák,
illatuk itt dereng papír-rétemen,
gyermekvállún könnyű most a tisztaság.