Csak tintafoltok

Csillagtavasz jött, éjből éjbe fényesül,

míg a tejútperc átível az álmokon,
pőresége a mindenségig lényegül.
A nyár szívzsongása még itt ott átoson,
de láza már töprengéssé nemesül,
ahogy szélkancák vágtatnak az alkonyon,
s az utolsó pírmadár messze elrepül.
Kis selyemneszek pisszennek a balkonon,


muskátli-remegés érzik a csendben,
míg pókháló-opált szövöget a hajnal,
s belegombolyítja millió páracseppbe.
Az egész olyan, mintha néhány angyal
kis parázslampiont fogna kezébe,
hogy miközben Isten a földre tűnődik,
lásson a ki nem mondottak szemébe,
mi a lélek-bibliában ott gyűrődik.


Mit magányok, sebek idői írtak,
ahogy az embersorsok útjukon jártak,
s magasabb jóságot csak könnyekkel hívtak.
Most, hol a napfénygerlék tova szállnak,
ott a felhőmohákon túl az ősz május.
Olyan virágzás-szépe a csillaglétnek,
mire minden tekintet gyermekin árgus,
míg csöpp gyertyaláng-szembogárként fönn égnek.

Méla felhők lélegzése ül még a tájon,

Mily rég volt, hogy fénybóbitákkal kélt
az Ég, s a fellélegző hajnal nem félt
még. kis felhőpitypangokat szórt az Isten,
míg a pázsitot mosdatta harmatvízben.

Ma betonszemekkel ébred a város.
Tüdeje nem csupán a szmogtól sáros.
Gyárak cigarettázzák a világ rákját,
belőlük tömi a Mátrix dohányzsákját.

Egykoron még nem véreztek a pipacsok.
Virággá váltak apró rügypillangók,
és a fák sóhaját ha itta az ember,
a perc anyaölként ringatta a csenddel.

Most a Nap a droidlét monitora,
és hosszú a vegetálás kocsisora.
Bár szépek fent a csillaghologrammok,
már belül is csak enterrel futnak a napok.

Lassan megfakul a nyár tündérszárny-fénye,

A csönd most szétleheli a bogárzümmögést,
mi eddig ásítva motoszkázott a pázsit
alatt. Az éjjel magával viszi hűvösét,
a Nap harmatok százszorszép-fényén játszik,
míg mind felhők teagőzévé nem száll.
Már gyermekszemű-kék a fákon túli távol,
sok csillagsugár ellibbenő ökörnyál,
ezüstszálaikból lesz ott fönt angyaljászol.
Néhány fehér lepke, mint apró békegalamb,
Isten keszkenőjéből foszló csipkedarab,
az élet álomszívverésére szakad,
ott, ahol magzatként sírnak fel a szavak
.