A Fagylalt (ha visszanyal)

...avagy a költészetprofesszor



Széljegyzet, megjegyzendő : Kéretik nem lelkére venni senkinek,
a sorok mindössze humoros, élces megközelitései a "másik" oldalnak.
Hiszen annyi alkotás született már a csupán szivből, öszöntből irókról,
a fűzfapoétákról, - no mink kaptunk sárhányós hideget is, de egye kutya,
leráztuk a bundáróóó :D - , gondoltam itt az ideje a túloldalt is tollvégre
kapni kicsit. :) Csak mosolygósan, nem mellre szivósan tessenek olvasni.
Különben meg, ahogy mondva szokják, kinek nem ingje... :)






A lira előhangja biz én vagyok,
ily epilógust csak Istenek irnak,
álmomban is jambusokat szavalok,
a nagy tollnokok fönn a mennyben sirnak.


A tehetség kék vére csak bennem folyik,
verswikipédiát látsz, ha rám nézel,
hozzám képest agyilag zoknik
mind a fűzpoéták. Ha szépen kéred,


-de ha nem, akkor is tudatom véled -
amatőrizmusod békának segge alá
való. A pennát le miért nem teszed


hát? Hiába ugatok neked, mint egy
jó eb, ki védi az irodalom házát?
Ahogy keritésen kivül jársz s kelsz,


szabadságod tudásomnak pórázát
lázitja fel. Hexameterek dékánja
vagyok, szivcsöpögéseid szólázát


már infarktusként kezelem magamon.
Lexikonságom katedrára való,
észtáskám a szabályoktól gazdagon


vihetem.  Ám benne trójai faló
a lélek-alázat, az csak maradjon
a parlagon, sáros lesz a tiszta hó


úgyis. A google is irigykedik rám,
időmértékek könyvtára tintámban.
Engem ösztön és hit csápjába nem zár,
és az utókor igy foglal majd imába.


Mit számit, ha az olvasó érez is?
A gépi-művészet áll a dobogón.
A költészet csak igy lehet krónika-kincs,
s nem emberin kiteljesedve, lobogón.