Szerelmeskönyv (Régiségeim)

Munkanélküliség

Váratlanul szörnyű hideg zuhany,
az ember úgy hitte, munkája van.
Hitte, hogy szükség van munkájára,
és mosolygós, kedves önmagára.

Aztán közbeszól a goromba sors:
Naivitásodért most meglakolsz!
Tudod, senki nem pótolhatatlan!
Feladathiány éget, mint katlan!

Pontosság, türelem fontos erény,
változott a helyzet, nem kellek én!
Utána jön csak a kemény idő,
Eleinte alig hogy érthető.

Korom érdekli a munkaadót.
Hosszas keresés. Nem ígér sok jót.
Hiába remény, ajánlólevél,
Úgy látszik sehova sem kellek én.

Közben szorongat a durva lét,
Pénzem semmire sem lesz elég!
Kiraboltak, mindenem odalett!
Pénz, telefon, kis híján becsület!

Hidd el, újra unom az életet,
El kell fogadnom segítségedet.
Nem is tudom, ez vajon helyes–e?
Békéljen meg, kinek lejárt szerepe

Tőled kapom

Vad szenvedély, túlcsorduló érzelem,
Sosemvolt gyönyör szépíti életem.
Szerelmeddel színesül a világ,
Álmodhatatlan szelíd bujaság

ejti rabul, nyűgözi testemet,
új csodákat élek meg teveled.
A ki nem mondott gondolat
Választ kap, amint megfogant.

A szem ébren lát álmokat.
A szenvedély, melynek tárgya vagy,
Ez az, mit te adsz nekem.
Őrzi ezt megannyi énekem.

A boldogság kora…

Diákéveim: a boldogság kora.
Ha tehetném, visszatérnék oda.
Agyam szivacsként itta a világot,
Mindent, mit olvasott, érzett, és látott.

Rácsodálkozás az egész világra.
A mindenség volt bámulatom tárgya.
Az ember mily csodásan szervezett
Okos parányokból álló precíz szerkezet!

És elbűvölt az ókor. Csodás mesék,
Bölcselet, mi ma is megállja helyét.
Zikkurat, Úr, Uruk, Ninive,
Embergondolatok megvalósult szép íve.

Gyűlt ajkamon játszva sok idegen szó.
Tanárnőm emléke ma sem fakó!
„Énekelj, Nézz filmeket! Érts vicceket!
Fordíts versre verset! Keress rímeket!”

Vers. Szól bennem, mondanám utána,
Tízszer, százszor, nem érek nyomába!
Végül: a gondolat enyém, belőlem fakadó.
Már mondhatom. Szépen szól a szó.

A színház, a legfényesebb csoda!
Elbűvöl Ádám, Hamlet, Cippola.
Olvasva: benépesül lelkem színpada:
És én vagyok Nóra, én vagyok Júlia.

Oh, régenvolt kíváncsi szép hitek
-csüggedtem már-mégis elkísértetek!
Hát mindezt adta a boldogság kora,
S az álmaimban élő öreg iskola!

Mókuskerék

Engedni, hogy erőnk lopják semmiségek,
kis gondok közt leélt unalmas élet.
Rohanással töltött értelmetlen órák,
és nem tudjuk már mi is az a jóság.

Bocsánatos bűn „kicsit” lopni, csalni,
apró trükköcskékkel másokat becsapni.
Büszkén zsebrevágni mások pénzecskéjét,
fennen hirdetni magunk „ ügyességét”!
Forog a mókuskerék és sohasem elég!

Bűnökkel hálni és bűnbocsátást várni,
saját hibáinknak kibúvót találni,
másokéra kajánul, fennen kiáltni,
így tudunk hatalomban felette állni.
Forog a mókuskerék és sohasem elég!

Szürke álmocskákat csodának látni,
ifjúi hiteket aprópénzre váltni,
házasságban élve ingoványon járni,
összetartozás helyett magányt találni.
Forog a mókuskerék és sohasem elég!

Hová lett hát tiszta, halhatatlan lelkünk?
Igazság, becsület, cél, amit kerestünk?
Tisztességben élni, szeretetet adni,
cserébe talán soha, semmit sem kapni.
Álljon meg a kerék! Legyen végre elég!

2001. 02. 28.



ez fenn van az oldalon...
http://www.poet.hu/vers/10436

Sors-rulett…

„Kérem! Tegyék meg tétjeiket!”
- Tedd fel a játékra életedet! -
súgja fülembe a sors kajánul.
A döntés kényszere újra rámhárul.

Élet vagy halál. Kín vagy gyönyör.
Életem döntések sora, gyötör.
Egy döntés kell csak: összetartozunk,
Bár külön élünk, elválni nem fogunk.

Az élet nyer! - mondja a krupié.
Tested, lelked, szerelmed szívemé!
Egymásért élünk míg csak élhetünk,
Egymásnak örök támasza leszünk!



2001. 02. 28.