Szerelmeskönyv (Régiségeim)

Hétvégék…

Nappal gépies cselekvések sora,
Tevékenynek látszó sok-sok ostoba
Matatás. Utána: micsoda talány! -
Pihenés címén dologtalan magány.

Az időfolyam hömpölygően lassú.
A hétvége hosszú, nagyon hosszú.
Dórikám, hangodat sem hallhatom.
Beláthatom, hogy nincs rá alkalom.

Képernyőt bámul semmitlátó szemem.
Agyam mereng hosszú életemen.
Régmúlt hibák… Végre arcodat látom!
Megszépül tőled rettegő világom!

Százszorszép szerelmünk rövidre szabott,
mérhetetlen kincs, mit az élet adott!
Mégis a hétvége kínzóan hosszú.
Fáj hiányod. Az időfolyam lassú.


2001. 01. 22.

Névnapodra

Titkos neved mondja szám.
Vigyázz ezentúl is reám,
Míg kegyes sors engedi,
S lelked lelkem szereti.

Teodorosz! Dórikám!
Óvlak én is, büszkén ám!
Szerencsés nő vagyok én,
Legboldogabb e földtekén!

Megszántak az istenek,
Biztosan csak így lehet.
Isteni ajándékom,
Evilági boldogságom.

A sorsot arra kérem,
Soká élj még vélem!
Szeretlek én igazán,
Dóri, Dóri, Dórikám !

2000. 11. 28.

(Tivadar = Theodor Jelentése: Isten ajándéka)

Reggel a metrón

Arctalan könyörtelen, reggeli emberfolyam.
Itt az a menő utazó, kinek ülőhelye van.
Magasság, nem, kor, ruha tán változó lehet,
de egységes a tekintet, mi keresi a helyet!

Nagymama lépked fájós lábbal, tétován.
Félrelöki egy szép, jólöltözött, fiatal leány
felháborodva:- Mindig ráér s most utazik!-
Az ülést lefoglalva könyvébe temetkezik.

Színfolt: Táguló kör a zsúfolt kocsi közepén.
Tisztes szegénységű család. Túl élete delén
az anya arcán ősöreg gondok mély ráncai,
körötte három kis pacsirta, szőke srácai.

ANYA! Hangzik. ” Tudom.” - Jön a válasz.
Zacskó zizzen, EGY zsömle, mit elővesz.
A gyerekek szemein némán figyelő áhitat:
Anya elosztja…Ennyi az ellesett pillanat.

2000. 06. 21.

Fenn van az oldalon.

Nem válaszol!

Hőség. A gondolat tompul.
Tüdőm levegőért koldul.
Bár munka is akad elég,
teljesen elfoglal a lét.

Dél. Forr, vibrál a levegő.
Tárcsázásra még van erő.
A telefon kicseng valahol.
Kedvesem nem válaszol!

Semmi baj. Dél van. Ebédidő.
Az ember néha nem elérhető.
Délután hívás, géphang válaszol.
Kedvesem nincs, nincs sehol!

Itt az időnk, nem feledheted.
– Tudod, rémülten kerestelek! -
Múlik az idő, lelkem pánikol:
NEM válaszol! NEM válaszol!

2000. 06. 10.

Üzenet…

A bal karom hirtelen elnehezül.
Valami kegyetlenül, mélyen fáj itt belül,
a szívem jeges rémületbe merül.

Hideg veríték, légszomj, látászavar…
A külvilág megszűnt: nem segít, nem zavar.
Arcod látom, majd a sötétség eltakar.

Kérném: maradj még! Nincs kegyelem.
Ha szólhatnék: innen üzenem,
Kincsem, megszépítetted az életem.

2000. 01. 03.