sz54laca blogja

Egy falevél
hullni készül
nem tudja
hova és miért...

A kép ihlette sorok - nézzétek.

 Nézd csak, milyen szép,
ahogy szemükben ragyog a messzi ég,
tekintetükben a három nemzedék...

Az ötletadó sorok:
(Köszönöm...)

 "Sehol, sehol helyem nincsen,
elbujdosó minden itt benn,
szavak mögé rejt az Isten
pedig hitem keres, int - nem."

Sebzett szárnyaitól távol már az ég,
beteg madár, csak hiszi, hogy repül még.
Viharokkal kűzdve, eddig szállt, repült,
magasságot lesve, hol az ég derült.
 
Vége.
 
Zuhan már, és nem hiszi el, csak érzi,
múlt idők röptét több sebéből vérzi.
Fenn, magasban, fenséggel szárnyalt, az ám,
nem félt haláltól, nem is élt igazán.

Tudhatja-e az, aki
nem érezte,
nem élte át,
hogy milyen a
bentről jövő,
bordákat repesztő,
dübörgő fájdalom?

Itt egy kis szösz. Helyben született, már viszonylag késői órán, így kérem, ne a vers költői értékét nézzétek, hanem a gesztust :)))

Itt ez a város
hazánk drága testén,
verselünk együtt ez estén,
úgy mondjuk majd
a taps sosem halt el,
olvassuk soraink,
nevetve, szeretettel,
jó volt a szervezés,
köszönjük Veszprém,
köszönjük Valter!



...és másnap a józanító fényben:

Sok volt a sör,
kevés a sor,
kéne kis rövid,
kéne kis bor!