sz54laca blogja

“Mindig messze keresik valahol az Istent, a nagy dolgokban, mintegy távcsővel és nagyítóval, a csillagok, felhők és végtelenségek között. De én már tudom, hogy biztosabban megtalálom Őt az egészen kis dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenségben, azokban a pillanatokban, mikor csodálkozva pillantunk fel, valamit értünk, amit az elébb, az élet sivatagjai és szakadékai között vándorolva, nem értettünk.

Ez a pillanat, mikor egyszerű és világos lesz valami, ami az elébb homályos és érthetetlen volt, ez a pillanat, mikor fölénk hajol Isten. Hiszek benne? Néha azt hiszem, csaknem frivolitás és túlbuzgalom hinni benne. Több és más Ő annál, semhogy hitem vagy tagadásom eldöntené kettőnk viszonyát.”

(Márai Sándor: A négy évszak)

Csak gyaláztak és aláztak

észre sem vették
hogy nekem fáj

talán nem is tették
csak én érzem
hogy fáj nagyon
itt legbelül...

Az ötletadó sorok:
(Köszönöm...)

 "Sehol, sehol helyem nincsen,
elbujdosó minden itt benn,
szavak mögé rejt az Isten
pedig hitem keres, int - nem."

Sebzett szárnyaitól távol már az ég,
beteg madár, csak hiszi, hogy repül még.
Viharokkal kűzdve, eddig szállt, repült,
magasságot lesve, hol az ég derült.
 
Vége.
 
Zuhan már, és nem hiszi el, csak érzi,
múlt idők röptét több sebéből vérzi.
Fenn, magasban, fenséggel szárnyalt, az ám,
nem félt haláltól, nem is élt igazán.