graffiti
játszik a fák tetején
nagybani és emberek
nézik az élet hempereg
zsákok ládák szatyrok
ugyan mit is kaptok
gutaütést az áraktól
má nem is köll abbúl
almapaprikát cipelek
csípősek lesznek a telek
kell valami erős az életbe
ha már ide vagyok tévedve
úh búcsúzik a nyár
milyen már
á nem mianmar
csak itt kecskeméten vár
valami fura ősz
ő győz
én meg győzködök
és majd a ködök
mögé bújva
firkálok újra
össze-vissza mindent
azt a sok nincsent
amit nem mondtak el
csak milliószór de a szívem ver
valami hülye ritmust
kialakítva az én-izmust
de még a nyár muzsikál
olyan édeskés dallam
jah urizál
úgy hogy én is halljam
amúgy szeretnivaló
olyan lágy nagyon
és én hallgatom
hipp-hopp szeptember
hűvös reggelek
valamilyen kedvvel
én is elmegyek
oda ahol zöld barnával
játszik a fák tetején
a nyár elszárnyal
és vágyik az én
ott lakik a jóisten
ezüst gyűrű
rajta hülye jelek
á nem szörnyű
hordom neked
atlantiszi hablaty
ha elhiszem
másokon is vannak
hülye jelem
de félre a viccel
és fel a sliccel
a szifon belespriccel
s a borba mixel
kevésnyi szabadságot
és a pohárban ott
lakik a jóisten
buborék szinten
persze mindenben benne van
s hullámzik mint a bim-bam
áthat röptet és körülölel
látod ez az a hely
ahol élsz most
hoppsz
á nem erotika
csöndes reggel
áll az idő
ez nem lehet jel
se valami nő
nézem a semmit
óh olyan szép
mint az a vakhit
hogy az ég kék
pont olyan fülledt
á nem erotika
ja vagy te küldted
az álmaimba
majd pára lett eső
nyárvége
olyan lélekkereső
vagy mégse
letisztult gondolatok
cseppenő levél
aha azok a fordulatok
a nyár alél
tétova árnyék
fák alatt vágyszalag
és tétova árnyék
ott fenn hold szalad
itt-idő vár még
tájcirip hangja szitál
lassan utolér
most minden ideál
és téged megígér
mit is mondhat egy
belibeg a nyár az ablakon
mit tehetnék benthagyom
mert olyan ragyogás az élet
eszmélet
vesztés tulajdonképpen minden
amit hittél az nincsen
tudod csak a képzelet játszik
parázslik
a telihold majd este
ő mindet elleste
attól olyan kerek a mese
emese
és más mesék is látszanak majd
ha az idő hajt
terel valamerre talán
a talány
rezignált vasárnap reggel
humorizálsz egy geggel
és majd elmossa a kánikula
valahova
ahol már semmi más sincs
ez a varázs...a nincs
amúgy ez a varázs
a plázs
és ahogy a percek telnek
kellessz
mit is mondhat egy tétova óda
tavaszi nyomok a hóba
eltünnek láthatatlan marad
max a hajad
tűnik fel újra és újra
nem merek nézni bokorra
mert eszembejut
az élet hogy fut