és annyi csúnya is

skary2019. november 17. 10:03

@Ernest: aha :)

skary2019. november 17. 10:02

@Rozella: jah szép a csúnya is :)

Ernest2019. november 17. 00:22

Na, itt is a "smár"... s már "vadalma" :)

Rozella2019. november 16. 19:51

Biza' szép a Kosztolányi vers, amúgy meg emez sem csúnya! :)

skary2019. november 16. 18:02

@BakosErika: pont :)

BakosErika2019. november 16. 13:48

Ahogy mondod. :)

skary2019. november 16. 07:48

@Filemon: nekömishiddel :)

skary2019. november 16. 07:48

@kicsisara: aha

skary2019. november 16. 07:48

@Seeman: égnekállítóó :)

skary2019. november 16. 07:47

@Perzsi.: kösziviszont

skary2019. november 16. 07:47

@kevelin: köszi

skary2019. november 16. 07:47

@csillogo: hátpersze :)

skary2019. november 16. 07:47

@Törölt tag: aha :)

Filemon2019. november 16. 04:57

Smár...külön tetszett...:))))

kicsisara2019. november 15. 22:02

"annyi szép van az életben" így igaz :)

Seeman2019. november 15. 19:57

Szépen vagyunk uram, ebben a szép életben :D hajat meglobogtató élet érzések :)

kevelin2019. november 15. 18:14

Annyi szèp van az èletben igaz ez a vers is szèp

Perzsi.2019. november 15. 16:50

skary ez nagyon tetszik. Legyen szép hétvégéd. :-)

csillogo2019. november 15. 16:47

Igazad van 💛

Törölt tag2019. november 15. 15:25

Törölt hozzászólás.

skary2019. november 15. 15:21

@Törölt tag: minden oly szép, még a csúnya is By kosztolányi :) lásd alant .)

Törölt tag2019. november 15. 15:18

Törölt hozzászólás.

skary2019. november 15. 15:16

Szeptemberi reggel, fogj glóriádba,
ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap,
most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya
s szememből az önkívület kicsap,
emelj magadhoz. Föl-föl, még ez egyszer,
halál fölé, a régi romokon,
segíts nekem, szeptember, ne eressz el,
testvéri ősz, forrón-égő rokon.
Én nem dadogtam halvány istenekhez
hideglelős és reszkető imát,
mindig feléd fordultam, mert hideg lesz,
pogány igazság, roppant napvilág.
Méltó vagyok hozzád: nézd, itten állok,
még sok hivő száj büszkén emleget,
vérembe nőnek a termékeny álmok
s nők sem vihognak a hátam megett.
Nem is kivánok egy pincét kiinni,
vagy egy cukrászdát, vendéglőt megenni,
csak az élet örök kincsébe hinni
s a semmiség előtt még újra lenni.
Ki érleled a tőkén a gerezdet,
én pártfogóm és császárom vezess,
az életem a sors kezébe reszket,
de lelkem és gerincem egyenes.
Uralkodásra a karom erős még,
adj kortyaidból nékem, végtelen
s te aranyozd, aki vagy a dicsőség,
még most se rút, nem-őszülő fejem.

-

Érett belét mutatja, lásd, a dinnye,
fehér fogától villog vörös inye,
kövér virágba bújik a darázs ma,
a hosszu út után selymes garage-ba,
méztől dagadva megreped a szőlő
s a boldogságtól elnémul a szóló.

-

Bizony, csodás ország, ahova jöttünk,
Minthogyha a perc szárnyakon osonna,
el-nem-múló vendégség van köröttünk,
hosszú ebéd és még hosszabb uzsonna.

Húgom virágokat kötöz a kertbe,
aranytálban mosakszik reggelente
s ha visszatér az erdőn alkonyatkor,
a csillagokról ráhull az aranypor.

Olyan ez éppen, mint gyermekkoromba.
A felnőttek érthetetlenül beszélnek
egymás között, minden nesz oly goromba,
estente búgó hangja van a szélnek,
tán megriadt lenn egy sötét falombtól
s a télre, sárra és halálra gondol.

Aztán a délután is furcsa nékem,
hogy a napot árnyékok temetik,
a zongorán, mint hajdan a vidéken,
örvénylik a Sonata pathétique,
bukdácsol a billentyűn tompa búban
az édes elmebeteg, árva Schumann
s mert nem lehet már jobban sírnia,
száján kacag a schizophrénia.

Nem volt a föld még soha ily csodás,
a fák között mondhatlan suttogás,
a fák fölött szallag, beszegve kancsal
fénnyel, lilába lángoló naranccsal,
az alkonyat csókot hajit a ködnek
és rózsaszín hullámokon fürödnek.
Miféle ország, mondd, e gyermek-ország,
miféle régen elsüllyedt menyország?

Jaj, minden oly szép, még a csúnya is,
a fájdalom, a koldusgúnya is,
jaj hadd mutassam e kis templomot,
mely déli tűzben csöndesen lobog.
Imádkozó lány, száján néma sóhaj,
mint mélyen-alvó, ferde szemgolyóval,
vakok meresztik égre szemüket,
Isten felé fülel egy agg süket.

Vagy nézd az estét, a kormos zavarba
kis műhelyébe dolgozik a varga,
csöpp láng előtt, szegényen és hiába,
mint régi képen, ódon bibliába.

Most az eső zuhog le feketén,
most a sötétbe valami ragyog,
mint bűvös négyszögön a mese-fény,
fekete esőn arany-ablakok.

Künn a vihar, elfáradt, lassu rívás,
benn villanyfénynél őszi takarítás,
a készülődés télre, az igéret
s az ámulattól szinte égig érek.

-

A csillagok ma, mondd, miért nagyobbak
s mint a kisíkált sárgaréz-edények
a konyha délutánján mért ragyognak?
Mit akar tőlem ez a titkos élet?
Ki nyújtja itt e tiszta kegyeket?
Ki fényesít eget és hegyeket?
Mily pantheizmus játszik egyre vélem,
hogy századok emlékét visszaélem?

Az Orion süvegje mért parázsló?
Miért hogy mindent lanyha pára mos?
Ki tette ezt? Ki volt ez a varázsló?
Miért csodálkozol, csodálatos?
-

Szép életem, lobogj, lobogj tovább,
cél nélkül, éjen és homályon át.
Állj meg, te óra és dőlj össze naptár,
te rothadó gondoktól régi magtár.
Ifjúságom zászlói úszva, lassan
röpüljetek az ünnepi magasban.

skary2019. november 15. 15:09

@Mamamaci40: :)

skary2019. november 15. 15:08

@okeanus: hát ja :)

okeanus2019. november 15. 14:41

"Itt /ülök csillámló sziklafalon./
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.ülök csillámló sziklafalon."
JA

okeanus2019. november 15. 14:40

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Mamamaci402019. november 15. 14:24

@skary: neked is!

skary2019. november 15. 14:12

@Mamamaci40: köszimamaszépestefelét .)

Mamamaci402019. november 15. 14:01

Milyen unalmas is lenne, ha csak ez vagy csak az lenne benne...jót írtál megint!