Eredet...

Nagyapám szívta a füstszűrős Románcot,
tüdejére kapta keserédes füstjét,
bár nem hordott fogán tejszínű zománcot -
esztékás protézissel formálta füttyét.

A betűket falta, a tudást úgy vágyta,
félvakon táplálta éhezett elméjét -
a nagyvilágot ő csak félszemmel látta,
de fennen hirdette világi eszméjét.

Hajnali kakasszó a latban nem nyomott -
törkölyös kávétól köhécselt rekedten,
nem volt a paripám - ölébe nem fogott,
nem volt táltosom sem - mégis úgy szerettem.

Emlékszem, hogy feküdt a csontszínű ágyon,
rügyezett a halál borostás faarcán,
sosem csüngtem szaván - én annyira bánom -
bár formált szavakat a beesett ajkán,

félmozdulat zsibbadt rozsdás ujjbegyére -
nem szorítja többé csonkig égett csikkét,
nem simulhat tenyér kapának nyelére,
izzadság sem mossa naptól fakult ingét.

nekem több volt, mint a múlt - több, mint eredet,
jóságos óriás - én akkor így láttam -
kaptam tőle jót, egy kicsit - egy szeletet,
bár gyerekként kerek szeretetre vágytam -

mondhat bárki, bármit, nem veszem azt zokon -
"Úrhidai Bicskás", félszemű nagyatyám -
nem tudhatom - mondják - milyen volt egykoron,
- hát nekem volt apám helyett a "Nagy"apám!