Én soha nem éreztem...

Én soha nem éreztem hiányod - apám,
tündérgyermekkorom kalitkába zártad,
elrepült az élet bűzös kocsmák zaján -
stanpedlis poháron keresztül csodáltad,

fájt, ahogy azt láttam, hogy egy másik kislány
kacagva hintázik, hercegnő ruhában,
felborzolt hajamba nem ragyogott csillám,
én, a színe-hagyott koravén-gúnyámban

láthatatlan voltam, borsószemnyi, törpe,
mert az igazságod benne volt a borban,
nekem kést hagytál a szívembe, örökre,
leánygyermek-létem tiportad a porba,

piros csillagokat vittem haza neked,
te a számtan órát féldecisben mérted,
nem az ölelésre használtad a kezed,
pedig ereimen csörgedez a véred,

régen elfonnyadtak az ego-nárciszok -
borostyán öleli - úgy istenigazán,
már múltat regél a márvány-ajkú titok...
...én soha nem érzem a hiányod - apám...