Az evolúció csúcsán...

I.

Hangzavar volt, káosz, ricsaj,
förtelmesen harsány zsivaj,
énekelt egy vészjós szirén
poshadt tenger bűzös vizén,

elvész nejlon-vitorlákon,
olajfolton, flakonháton,
cet gyomrában gyilkos zálog,
vízben, földön véres tályog,

lúgos habot hány a tenger,
- nézd mit tettél - bűnhődj ember!
Láng-kardjával súlyt a végzet,
bíbor-nyelvvel mindent éget,

örök-béklyó sirály szárnyán,
nincs több hely a híres bárkán,
végzet lova habzó háttal
közénk vágtat - szól egy gyászdal,

király vágtat fakó lován,
gyilkos-ékkő a koronán,
halálos kórt prüszköl, terjeszt,
pánikot és aggályt gerjeszt,

vészt kacag egy rút hiéna,
aztán csend jön, minden néma,
föld tüdeje bűzös, nyüves,
minden kihalt, minden üres,

ember gyarló - szörnyet alkot,
kongatja a vészharangot,
földünk háta terhet cipel,
Isten néma, ő csak figyel...

... kihalt utcák, árva terek,
iskolákban nincsen gyerek,
elnémult és üres gyárak,
félemlített Isten-nyájak...

II.

... Földanyánknak szíve dobban,
csordul könnye patakokban,
napsütésben, madárdalban,
jövő-csíra ott a magban.

Nézd a csodát, lásd meg, kérlek -
lent egy fűszál, fent a bércek,
elkerüljük most a veszélyt,
ad az Isten még egy esélyt!

Csendesedj el, nyughass, alkoss,
legyél méltó a holnaphoz,
Föld lélegzik! Hallod? Szuszog!
Azt sóhajtja - megtisztulok!