Vallomás Neked (a semmiért és valamiért)

 

Csendesebben, de még tűzzé tudsz lenni nekem, bennem. A szemed. 

Azt hiszem mindig az volt a gyengém, és neked legerősebb fegyvered.

Ami szelidíteni tudott. Vagy inkább csak életre kelteni téged a nőben,

minden érzést, amivé egykoron születtél. Tudtam, mióta odaadtuk 

világunk a sorsnak, hogy így sem lesz könnyű. Hogy fájni fogunk egymásnak...

Folyamatok. Ezeket éljük most. Természetes, törvényszerű áramlatok

részei lettünk. Ahol még lennék a gyertyád...Amit meggyújtasz, és kezedbe

olvad...Rezgéseid néha dobszóként rengnek...Szerelem is vagy még. Talán.

Nem tudom, abban aki voltam, vagy abban, akivé az ébredés tett. 

Jó volt álmodni benned, veled...Jó volna visszahunyni a szemem, mert...

Mert a tiéd még most is mozdítani képes. Feléd. De nem visz annyira közel

hozzád, mint korábban. Már megállok előtted, és a lelkem éli csak magáénak

a réget...Ízed, ízünk gyönyörű igazát. A nő pedig, ki megremeg, ahogy az 

emlékek mélyébe hatolnak, a szerelemmúlás titkairól beszél. Amit kevesen

mondanak ki...Az utolsó vallomásról az elengedésben.