Most és mindig

Teagőz-csipkéket ereget az est,

milliom apró párapapírsárkány,

oly gyönyörű, amíg fagyal-derengést fest,

és sugara át-át tűn egy felhőhártyán..

Rólad ring mesét az összefázó falomb,

emlékszem őzpihegés volt csak szívem,

mikor lobbanó ajkunk ölelte a domb,

áldást mosolygott Anyám s Apám is fenn,

miránk...Most a csillagok fagyöngye alatt

visszakucorgom oda a pillanatba,

mi a szerelem gyermekszava maradt

bennem...Feljő a Nap, almapír-alakban,

s én beledidergek a nélküled-mába,

a most és mindig Téged fájó vágyba.