palko64 blogja

A rátóti csikótojás (2014.)

Összeült a faluban a marketingbizottság,

hogyan élénkítsék fel az idegenforgalmat,

s így nyerjék meg, legalább még ötévi ciklusra,

a messze Üveghegyen is túl, a népi főhatalmat.

Írtak közbeszerzést egy új arculattervre,

pedig már az összes pénzük elfogyott még tavaly,

nem is jutott a pénztárból téglára-malterre,

így hát égetően szükség lett egy vonzó karakterre.

Mikor végleg elakadtak, betoppant a jegyző, aki

tavaly óta: másoddiplomázott kockázatelemző.

Kivett néhány sütőtököt a BMV csomagtartójából:

Legyenek itt töknapok! Minden novembernek,

első szombatjától!

De hisz jegyző uram, itt nem terem sütőtök!

de az meg csak visszaszólt foghegyről:

Meddig töltitek még a nép pénzén, hasztalan időtök?

Terem itt tonnaszám a szomszédos TESCO-ba’

(akkor még a vasárnapi bezárás nem került a szóba)

Így kreált Rátóton töknapokat kilenc okos-tojás,

nem is nyeri meg a holnapot ottan már senki más…

Pedig, ha majd egyszer a szomszédban, bezárják a TESCO-t

ők is magukra zárhatják örökre,

a szálkás budi-ajtót. 

     Mi is az a kormányablak?

/a mórahalmi kormányablak átadásakor (2015. március 06-án)

óvodások által elszavalt vers/

Nem tudtam, mit jelent az a kormányablak,
Nálam nagyobbak és okosabbak is vannak.

Megkérdeztem apát, ő csak annyit mondott:
„Egy hely, mely levesz a vállunkról sok gondot.”
Nem értettem, milyen gondot, és milyen vállakról,
Odamentem anyához, biztosan válaszol.
„Anyakönyvi kivonat van minden babának,
a lakcímekhez pedig lakcímkártyák járnak.
Ha nagy leszel, és majd saját autót vásárolsz,
az átíratás miatt mehetsz az ablakhoz.
A forgalmi, jogosítvány mind fontos irat,
a beszerzése mind az emberre marad.”

Még sok dolog lehet, de nekem elég ennyi.
A kormányablak munkája biztosan nem semmi.

Nem tudtam, mit jelent az a kormányablak,
nálam okosabbak és nagyobbak is vannak.
Mégis úgy gondolom, egy nagyon fontos dolog,
Szükség lesz rá addig, amíg a föld forog.

és a reflexió

Mi is az az ormányablak? 

 Mi is az, az ormányablak?

Bennem nagy a tudatlanság:

bár nálam nagyobbak is vannak…

Míg nem jártam az állatkertben,

(nem vasárnap, hanem kedden)

nem tudtam, hogy

azon jut az elefánthoz,

a rengeteg víz meg abrak.

Megállok a kifutónál,

mutatom a személyimet,

 de ő nem látott még ilyet…

Mutatom a jogosítványt,

le se sz@rja ezt a vívmányt:

adnak érte dinnyét, vizet,

vagy éppen elefántfüvet?

(csak vakarom a fülemet)

Előveszem lakcímkártyám,

talán abból nem lesz hátrány…

 Nincs velem sem apám-anyám,

de van róluk kivonatom,

ha nagy leszek, lesz autóm,

addig csak lábbuszon járok,

(néhanapján meg vonaton)

Ritkán járok állatkertben,

néha kedden, hétfőn soha,

elefántsors oly mostoha.

Jól megleszünk estig ketten,

bár nem értek vele  még szót,

jó szándékom vegyjeleként

hozok neki egy nyalósót,

utána meg  vödör vizet

(a Teremtő majd kifizet)

Látom üres szénarácsa,

(bár) gondozóból nincs hiánya

ott ásít az ormányablak, de

nincs kezem ügyében semmi,

amivel jól megetetném,

a bizalmát megvehetném…

(ha az őrök békén hagynak)

Már tudom, mi az ormányablak!

így hát hamar odébbállok, mert

a szomszédos kifutóból,

rám az álltok királya morog.

Az öreg Föld, meg hátán hordva

vastagbőrű só-nyalókat

s egy-ügyűen „okosokat”,

(van belőlük sok fokozat)  

tehetetlen lemondással,

nyikorogva tovább forog….

 Jacsó Pál (Miskolc, 2015. március 31.)

A kisgömböc (kicsit másképp)

Lógott a padláson a kisgömböc, már hetek óta,

míg a pincegádorból napestig hallatszott a nóta...

Egyetlen barátja volt, csak egy üres bödön, 

de mohósága mérhetetlen: négyzetgyök a köbön.

Unta magát nagyon: szikkadni egyedül?

(gondolta hát egy szép napon, a tömegbe vegyül)

De előbb felfalt mindenkit, ki felment a padlásra,

ám nem volt önértékelése, hogy korlátait lássa…

Gyomorsava olyan erős, hogy bizony jóllakni

a padláson, nem volt már semmilyen reménye,

így leszakadván a gerendáról, legurult a lépcsőn, 

mint egy kontár hentes furcsa teremtménye: 

Kigurult a széles főutcára (ő sem tudta miképp) 

hol szabadságjogait gyakorolta épp, az istenadta nép.

Így próbálhatta menten, milyen az étvágya:

az utca mindkét kiabáló oldalát, mohón felzabálta.

Aztán meg a sugárúton gurult, be a parlamentbe

(a posztoló őrszázad (bódéstul) egy falásra ment le)

Végül aztán elnyelte a kormányt és az ellenzéket,

nem is gondolhatta: rövid életének ezzel vetett véget.

Mert azok odabent is annyit veszekedtek,

a szenzibilis kisgömböc agyára rámentek.

Így minden éjét-nappalát a migrén meggyötörte,

s mivel tőlük nem szabadult másként, hát

egy fagyos téli hajnalon a böllérkést

(más választása nem lévén)

 önmagába döfte.

(Miskolc, 2014. december 29.)

                                                                                                          Advent az istállóban

(Ajándék a világnak)

Már szunnyad a dunna alatt szép őszi vetésünk,

csitulva-pezsegve borunk, a hosszú pinceágban.

Szemünk befelé merengve szemléli révedésünk,

csendben ropogó abrak, a szürke félhomályban.

Lassan végére futott szekerünk e hosszú évnek,

teli tüdőkkel faljuk a friss levegőt be a szánkon.

Gondolataink, mint jó hajósok már révbe érnek,

úszva gyermek-tavaszon, forró asszonyi nyáron.

A nehéz hám, mindahány felakasztva a kampón,

távoli emlék már csak az izzadtság meg a tajték.

Sok emlék száll a kéményből, az égbe kavargón,

Rejtelmes, angyali bájjal megírt dombtetős tájék.

Felkapja szél a szikrázó porhót süvítve-tekergőn,

nem mozog sem vad, se ember ilyenkor az úton.

Végigszáguldva a völgybe szorult akácsarjerdőn,

átjárót seperve a jövőnek, átlépve mind a múlton.

Vágtatva nyúlik a legelő ménes, zúg fel a lejtőn,

friss szalmán várja az árpa-szagú jó éjjeli szállás.

Az ősök is nézik veled együtt, távolba merengőn,

rebellis-nomád véreiden, nehezen fog más vallás.

De nézd csak! A vezér-ló hátán, ott ül a Gyermek,

a sörényébe kapaszkodva, szőrén megülve vágtat.

Mert eljön az élmény bár fagyottak még a vermek,

lehet, hogy hamarább látod, mint bármikor vártad.

Vágtat a ménes az udvaron át, be szárnyas faajtón,

dübörögve mind a jászlak elé, a helyükre beállván.

A Gyermek állítja lovát, helyben léptetve toporgón,

izzadt nyakát paskolva, hátáról csúszva leszállván.

Még nem jött el a napja, hogy mások is meglássák,

megy a lovak közé, szénába csillag-álmokat aludni.

Nem tudhatom, ez a való, vagy a szemem káprázott:

kezdhetek rebellis őseimmel együtt, új hitet tanulni!

Új hitet tanulván, a nomádnak is eljön a Karácsony!

Hiszen nyitott szeretetre szíve, akármilyen kemény.

Ha nem hiszed, nézd ott alszik bújva a szénarácson,

legnagyobb értékünk e Földön:

A Mindenható Remény...

(Miskolc, 2013. december 15.)

A karácsonyi ünnepek közeledtével, még jobban felerősödik bennünk eltávozott szeretteink hiánya,  de fájdalmunkra gyógyírt ad barátaink, jó ismerőseink figyelmessége és szeretete. Barátokat és jó ismerősöket szerezni pedig talán könnyebb, mint a háborgó tengerben halászni. Mert míg a halásznak oly sokszor, egyre messzebb lévő és veszélyesebb vizekre kell merészkednie a zsákmányért, jó barátokat és kedves ismerősöket már a part közelében is szép számmal találhatunk. 

Amikor jó apám, magamra hagyott e világban, a Jóisten azonnal az ölébe ültetett, de én amint csak tehettem, kiugrottam onnan, mindahányszor a falig szaladva, megnézni, hogy keményebb-e még a fejemnél. Az eredményt tán ecsetelnem sem kell… Aztán eljött az az idő, amikor az ember ugyan fél szemmel még méregeti a falat, de az Úr térdének - gyarló ember számára néha kényelmetlen - biztonságát már nem adja fel. Mert bár szüleink-nagyszüleink térde bizony éppily kemény volt, mily örömmel ültünk oda egy jó szó, egy simogatás ajándékáért. Az ajándékért, amit puszta létünkért kaptunk és kapunk: Nagyszüleinktől, szüleinktől, szeretteinktől és a Jóistentől. És még csak mozdulnunk sem kell érte, mert az ajándékot is helybe hozzák. Egyetlen dolgunk van csak: Felbontani, kicsomagolni és másokkal is megosztani.

Apám csizmájában

(Karácsony a bakon) 

Írj valami rövidet fiam!
Szólt előbb a Mennyből,
mint soha még: jó-apám...
Tudod, az igaz szeretetről,
mi manapság pult alóli kincs,
de ezt csak akkor érzed igazán,
ha vágyott alanyodnak már
állítmánya nincs...

Csak egy 60 filléres csoki
volt naponta zsebében,
kedves mosollyal-simogató
kérgesen-finom kezében.
Karácsonykor meg füge,
mogyoró, banán és narancs,
nekünk nem járt a pult alól,
apámban nem volt parancs...
csak kérés, de az oly erős:
Fényes, ünnepi csizmájában,
mosolygós igazsága,
még ma is törvényemre hatón,
s tisztán padlóreccsenős...

Neki szép szóra indult a két sárga,
másoknak ostor kellett meg pányva...
Hozzánk ilyentájt jöttek az angyalok,
mikor tudták jól, otthon még nem vagyok.
Láttam is egyet repülni havas éjjelen,
a nehéz brokát függöny mögül:
(De lehet, hogy én voltam,
távoli időkből meglesni önmagam,
szólni majd Istenhez: Igaz szót, ha van.)
Apám csizmája sokáig állt a kaptafán.
Sokáig nem volt padlóreccsenés
álmaim Karácsonyán!

De most a pincéből felhozom:
Legyen újra magas-homlokú Karácsonyom!
És a csizmákba beleállok végleg...
Ennyi idős volt, mint most én. Egykoron,
mikor lett állítmány nélküli távoli rokon...
Lehet, hogy azért nem szólt, mert kivárta:
Nekem is indul-e csak szóra a két sárga...
S mikor meglátta kabátom alatt az ostort,
kedves mosollyal-simogató,
kérgesen-finom kezében,
még volt majd’40 éves maradék füge:

Fiam! Karácsony van! Azt ostort add ide!
Látod, szóra indul neked a két sárga,
de mind a pej, szürke vagy fekete.
Legyen ma veled a szeretet ereje
és a nyugalom, mely hidd el hatalom
az ideges rikácsolók felett.
(az angyal üzente neked ezt, épp idejövet) 

Tudod, akit oly rég láttál a brokát függöny mögött,
aki azon éjjel, talán a lelkedbe költözött...
Ez nem jelenti azt, hogy nem vagy erős,
de nem kell, hogy villogó szemű hős legyél:
Gyere, itt a 40 éves fügéd. Egyél!
És nem baj, ha nem fogsz rövid verset írni,
az életet valakinek ki kell beszélni!
Gyere, üljünk együtt a bakra,
s hagyjuk az utat a jó lovakra,
csak lépjen nyugodtan a két sárga:
Vigye lelkünk az Úr még sohasemvolt Karácsonyára!
Az ajándékom neked mára:
Életem összes alanya és állítmánya,
ez ünnepi naptól mind tiéd,
díszítse arcod s lelked, mint senkiét!
És hívd el az Urat is, jövőre a bakra!
Hidd el, telik a sárgáknak majd jó abrakra...
És ha úgy adódik, jövő Karácsonykor ismét találkozunk:
Hisz’, mint alanynak és állítmánynak,
mától fogva újra egy az utunk...

(Miskolc, 2013. december 23-24.)