06. A világraszóló pillanat

Az előző rész tartalmából:

A Róka még mindig óckodik attól, hogy répát egyen a Nyuszi helyett, annak ellenére, hogy kezdi megkedvelni a tapsifülest. Míg a Nyuszi úgy dönt, nehogy túlzott kötődés alakuljon ki köztük, átveszi a Róka szerepét.

Az előző rész vége:

Na milyen érzés nyuszibőrbe bújni? - kérdezte a Nyuszi annyira gonosz tekintettel, hogy tán még magától is megijedt volna, ha tükörbe néz.

- Háááát... Annyira riasztó, hogy...lehet butaság, de szeretnélek átölelni, mert így,hogy átérezhetem a nyuszik létét, s rájöttem mennyire félhetsz tőlem. -

E szavakra a nyuszkó másodpercekig értetlen döbbenettel nézte a Rókát. Eddig azt hitte, az állati lelkeknek egyik legnagyobb szakértője az erdőben, de lehet tévedett? Ezt a rókát valami felfoghatatlan dolog vezérli, amit még ő sem ismer. Persze a legegyszerűbb lenne úgy letudni magában, hogy ez a dolog az elmebaj, de érezte, itt valami másról van szó. Majd később kideríti mi ez, de,ha már elkezdte, előbbre való most a színjátéka, miszerint ő valójában legalább olyan gonosz,mint a rókák, ha nem gonoszabb.

- Az lesz az utolsó ölelés életedben te balga lélek. - folytatta hát olyan szinten átélve szerepét, hogy jó eséllyel egy Shakespeare darabba is beválogatták volna az emberi világban.

- Na és,ha kiölelem belőled a gonoszságot? - kérdezte a Róka, nyílt, reménykedő tekintettel, mire a Nyuszi közel állt ahhoz, hogy bedobja a törölközőt színészi pályafutásának elején, de végül megacélozta lelkét.

- A világ legszeretőbb ölelésű rókája sem lenne képes rá. - felelte jéglelkű nyusziarcot felöltve.

- Akkor feladom. - bámult maga elé a Róka, akár egy beszélő kisvirág, mely épp lemondott élete értelméről, a napfényről, de aztán lassan mégis felemelte pillantását.

- Légyszi engedd meg, hogy visszabújjak a saját bőrömbe. - kérte ártatlan, nyílt szemekkel.

Itt jött el az a pillanat, hogy bármennyire is menő színész volt a Nyuszi, belebukott szerepébe, mert egyszerűen képtelen volt visszafogni magát, és harsány nevetésbe tört ki.

- Nyugi, nem bántlak, csak vicceltem. - mondta aztán, miután szóhoz jutott érzelmi kitörését legyűrve.- Eszem ágában sincs rohangászni utánatok, miközben a répaföld tele van hamival.

- Ja, ja, teljesen igazad van, de persze én is csak viccből játszottam meg az ijedős rókát. - felelte a vörös bundás, ám, hogy őszinte volt e, hirtelenjében magam sem tudom.

- A nagy kamu ijedtségre, mi lenne, ha hamiznál egy kis répát végre? - tért vissza a számára életbevágó kérdéshez a Nyuszi.

- Ám legyen, megteszem , de csakis a kedvedért. - sóhajtott jókorát a Róka, és a következő pillanatban megtörtént, ami tán még eddig soha a kerek nagy világban. Rágott a répafalaton néhányat aztán meghúzta a vállát.

- Nem is rossz. Persze nincs annyira fincsi,mint a nyuszik, de azért ehető.

/A következő részben már szóba kerül az Ember, aki majd fontos szereplője lesz a történetnek./