Egy új versem.

Barátaimnak


Mit megéltem egykor, gyakran jut eszembe

Tenném-e újra, csak azért is fenekedve
S,ha nem, miért nem, mi tartana vissza,
Rezdülne a léc, vagy csak pofon csattanna?


Lányok, szerelmek és a tanulmányok,
Ha most tehetném, lennék szorgalmasok
Táborának hű alattvalója, s tenném,
Mindazt mit elvárnának, tőlem a szüleim.


De tán mégse! Mindent ott folytatnék
Ahol réges régen, mindent abbahagyék
Mert hisz akkor következetes az ember,
Ha hibái felett pálcát törni is mer.


Ne kövess hát hibát, kedves jóbarátom,
Ha mégis, nevesd ki magadat is bátran
Mert a nevetésnél nincsen jobb orvosság
A baj ugyan megmarad, de a gondod elszáll.
 
Mert a béke, mely lelked símogatja,
Zuhanni nem enged, emel jó magasra,
Ha eltölt a szeretet, vágyadat nem hagyod
Újra értelmet nyer, minden gondolatod.


Ezért a vágyadat, ne add fel barátom!
Sikerüljön terved, szívből ezt kívánom!
De ha mégis lenne, csúszás a tervedbe
Nevess egyet bátran, s vágj a közepébe!


Megélni mindazt, mit ránk szabott a sors 
Fütyürészve, s néha vidáman dalolsz 
S ha megbékéltél magaddal barátom 
Nincs annál jobb dolog széles e világon!