mantra blogja

Rám telepedett valami mély és sötét dolog,
szabadulni tőle nem tudok,
hiába nyújtom feléd kezem,
te nem hiszel nekem,
s nem láthatod, mert itt van belül, 
szívemen... átok ül,
féregként rágja, emészti lelkem,
ha szemembe néznél, meglátnád bennem.
Elhagyott az élet, csak árnyékként járok,
egy lélekmás, mit kívülről láttok.

Ha megtaláltad a "másik feled",
de neki nem kellesz,
ezt nehéz megértened,
mert elhitette veled,
hogy ő is szeret.
Ám a lelkében,
csak egy szikra kapott lángra,
hamar kialudt tüze, s elillant,
egy szót sem hagyott hátra.
Mi számára tévedés, nekem bánat,
nem gondoltam, hogy létezik ily varázslat.

Nem értheti meg, ki nem érezte soha,
milyen az, mikor sejtjeidbe van bevackolva,
mikor számodra ő a levegő,
szíved dobbanása is tőle jő,
veled van, s övé minden gondolatod,
arcodra varázsolja mosolyod,
oly boldogságot ad, mit leírni nem lehet,
csupán a puszta léte, hogy van neked,
mikor átéled a tökéletes pillanatot,
elengedni többé nem akarod.

Ám, a sors ellen lázadni nem érdemes,
megírták a csillagok már e történetet,
felednem kellene, de nem lehet,
sorsomon pecsét vagy,
örök lenyomat,
mi ékesíti szívemet....

... és mégis ....

kegyetlen az élet,
adott, elvett,
de nem mondta meg
nélküled
hogyan éljek....

Árnyékod megnyugtat,
otthont ad lelkemnek,
hűsítő ölelésed
megtart az életnek.
Nem ismerlek,
s már azt sem tudom,
én ki vagyok,
elmúlt a tavasz, a nyár,
s az őszi pillanatok...
Odalett szívem melege,
boldog világát a tél
hóval, faggyal  fújta be.
E dermesztő világ
már mégsem rémít,
van más érzés,
mi jobban bénít...
Elfújt a szél, minden álmot,
eltörölte az egész világot...
 Van, hogy a Nap ragyog,
van, hogy csak a Hold világít,
de van, hogy eltűnnek a csillagok,
s nem marad, csak a sötét, mi nem ámít...
Megfakult, csendes lett létem,
nem hallani már, sehol sem léptem,
egy nyomon járnak a mindennapok,
nincsenek vidám holnapok...

..... és mégis...

megnyugtat árnyékod...

Angyal ült vállamra,
s megsúgta nekem,
a szeretet a legfontosabb,
bármily hihetetlen.
Nem baj, ha nincs mellettem,
nem baj, ha nem szeret,
az egyetlen mi számít,
az érzés, mit hordozok szívemben.
A legtisztább szeretet,
mely nem vár semmit,
a gondolat,
mely velem van mindig.
Álmot kaptam,
élet-mesét,
magamba szívtam,
minden percét.
Hálás vagyok a sorsnak,
hogy átélhettem ezt a csodát,
még akkor is, ha most
könnyem sokszor utat talál.

... és mégis....

Ha lenne varázstollam,
azzal írnék neked,
szavaimba szőném
minden érzésemet,
s ahogy olvasnád,
csak úgy ragyognának,
szívedig, lelkedig hatolnának...

Ha rád gondolok....
teljes szívemmel érezlek...
teljes lelkemmel ölellek...
teljes elmémmel.. harcolok...
mert ... szeretlek.
Mit adott az élet,
duplán vette vissza,
mindig oda az öröm,
s lelkem egy darabja...
mára... elfogyott...
nincs már hírmagja...
Most elmegyek,...
és... meghalok...
odaadtam mindenem...
amim volt...
nem maradt semmi...
mi táplálja létem...
nem lesz majd senki...
szegényebb... vélem...

A felhők felett mindig kék az ég,
de a felhők alatt sokszor oly nehéz,
túlélni a mindennapok nyűgjét,
megérteni, megtanulni a sok leckét,
mit ránk mért az élet, hogy miért nem érted,
az egyik percben még boldog a szíved,
a másikban semmi, de semmi nincs körülötted,
könnyes szemmel ezt is ki kell bírnod,
fel kell állnod és tovább indulnod,
meg kell találnod az öröm-perceket,
mert mindig kék az ég... a felhők felett....