laszloklara blogja

Óh, fájdalom!

    miért találtám rám újra,

      hagyod a napot a felhő eltakarja!?

Óh, fájdalom!

    már rég elfeledtelek,

        már nem ismerem nevedet!

Óh, fájdalom!

   ne kínozz engem újra...,

        ne emlékeztess a fájó múltra!

Óh, fájdalom!

    ne kezd ki a lelkemet,

       késedet a szívembe ne döfjed!

Óh, fájdalom!

  menj innen.... hosszú útra..,

       leáldozott már léted alkonya!

Hiszed-e örök a szerelem,

    mikor vágyak feszítenek,

        beteljesülnek az érzelmek?!

Hiszed-e boldogságot kapsz,

     mikor álmaid a porban vannak,

         panasz hagyja el ajkaidat?!

Hiszed-e fagyott szívvel,

    a szerelem vad ösztönével,

      ..valakiért lángolni érdemes?!

Hiszed-e mit ér a szabadság annak,

     ki a te szerelmed rabja,

       a reménytelenség mégis körülfonja?!

Hiszed-e örök a szerelem,

       mikor a vágy tüze éget,

          hiszel-e a szerelemben??!

Leszállt a köd..., csendes az este,

    ..békesség költözött árva szívembe!

A fényképed...az asztalos hever....

     ..nézlek..., könnyes lesz a szemem.

Mondd, szeretni valakit így hogy lehet,

   .. ily fájdalmasan, keservesen?!

Sugárzó arcod fénye előttem lebeg...

    ..szememem ezernyi könny lepi el!

Úgy fáj nekem az igaztalan élet...,

    szeretlek, s enyém már nem lehetsz!

Szempillám egymás után sűrűn rebben,

    ..a záporozó könnyem...utat lel...!

Testemből...halk sóhaj tör fel..,

    az élet velem miért ily kegyetlen!!?

Szeretek..., viszont nem szeretnek,

    ..egyedül csak az éj csöndje ölel!!

Lelkem...örökre nálad marad..,

   hiába jő száz fájó alkonyat!

Mindig én voltam, ki akartalak,

   most bevallom az egész világnak:

Egy csodára rátaláltam,

   s majd, ha indulok egy más világba,

Mikor vágyaim vírtustáncos járnak...,

  ..s leszek általad kitaszítva...,

Nem lesz több magányos éjszaka...,

     ..elnyel a szerelem mély sírja!

Lelkem akkor is örökre nálad marad,

    ..e szerelem emlékétől nem szabadulhatsz !

Egy fájdalmas búcsú emléke dereng..

  védtelen, szerelmes szívemben,

Itt állok az útkereszteződésben...,

   ahol tőled egykor fájó búcsút vettem!

Emlékszel? Milyen nehéz volt...,

   a szívünk a fájdalomról dalolt...

A vágy csak bennem kapaszkodott,

   te csendes voltál, visszafogott!

Maradj még! Így kérlelt szívem...

   sajgott reménytelen reménnyel,

Testem a fájdalomtól vacogott...,

  nehezen mondtam ki a búcsúszót!

Elátkoztam a rongy Sorsot...,

   idesodort téged, majd elrabolt!!

Utamra indultam könnyel teli szemmel,

   vajúdó kínokkal a testemben,

Azóta is égek igaz szerelemben,

   s ez a búcsú örökké ott él a lelkemben!