Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Életkép kutyával
Mamamaci40 2018. augusztus 3. 05:11
Fájdalom ide, fájdalom oda szeretek sétálni, nézelődni. Ennyi idő után már megbarátkoztam vele, hogy itt bizony vannak távolságok. Mert bár CBA, Posta, Rendelő, Gyógyszertár egy utcában van, de innen tőlünk be kell gyalogolni. Útközben megfigyelek minden történést, hátha van ami idekívánkozik.
Szomorúan vettem tudomásul, hogy nagyon sokunknak teljesen józanul is elég imbolygó a járása, és sokan olyan kétkerekű gurulós közlekedési eszközt tolnak, borzalmas látvány, az együttérzésem az eget veri, de ennek sajnos sok haszna nincs.Hosszú idő óta először láttam olyan életképet ami kicsit megmosolyogtatott. Bácsi tölta ezt az alkalmatosságot, de valószínűleg a fájdalma miatt hol kicsit balra, hol kicsit jobbra vette az irányt a jármű. Zsemleszínű mamakutya követte, egyszer megállt az öreg hátranézett és intette, hogy menj haza!, a négylábú tartásából látszott, amit ugye mondani nem tudott, hogy úgyis jövök utánad! Egészen addig, míg hirtelen egy csíkos kis méretű ellenség fel nem tünt az úton, akit muszáj volt jó messzire megkergetni, hogy tudja a miheztartást. Na gondoltam, mamakutya már nem jön vissza, dehogynem pár pillanat múlva már visszafelé rohant, hogy aztán szépen lassan tudja követni az öreget.pintyipontyi2019. január 5. 18:36
Egy szép emléket juttattál az eszembe.Amikor nagy család voltunk/egy kutyus és két cica/,délután már lesték,mikor indulok sétálni,aztán társultak hozzám,betarva a falkavezéri szokást.Én mentem elöl,utánam jött a kutyus,aztán a két cica.Furcsán néztek rám a szomszédok,mert hát falun nincsenek ilyen szokások.
Mamamaci402018. augusztus 4. 04:59
Egyetértek Veled Rozella, köszönöm, hogy olvastál!
Rozella2018. augusztus 3. 20:40
Sokszor úgy van ez, hogy nem is a gazdi viszi sétálni a kutyát, hanem fordítva... :)
Mamamaci402018. augusztus 3. 14:50
Köszönöm Miki, de már szép délutánt!
Mikijozsa2018. augusztus 3. 05:53
zsánerkép, szép jó reggelt :)
skary2018. augusztus 3. 05:53
@Mamamaci40: OK pápá :)
Mamamaci402018. augusztus 3. 05:51
mennem kell! Legyél jó!
skary2018. augusztus 3. 05:47
@Mamamaci40: akkó mönnifogaz
Mamamaci402018. augusztus 3. 05:45
farönk nélkül és nem úszva, hanem cammogva már régóta gyakorlom!
skary2018. augusztus 3. 05:33
@Mamamaci40: mama ahhó edzenöd kéne..mee árraa szömben nehezebb lesz
Mamamaci402018. augusztus 3. 05:31
tudtam én mindig:)) eszembe jutott a minap, lassan el kellene kezdeni szervezni a farönkön úszásomat Pest felé...október végén megyek kórházba
skary2018. augusztus 3. 05:25
@Mamamaci40: azé mikre vok má képes? látod :)
Mamamaci402018. augusztus 3. 05:24
megtisztelő:))
skary2018. augusztus 3. 05:19
@Mamamaci40: látod? alvás helyött :)
Mamamaci402018. augusztus 3. 05:16
köszönöm, hogy olvastál!
skary2018. augusztus 3. 05:14
vau