Kutyavilág

Hazaértünk a bevásárlásból. Néma csend

fogad, se üdvözlet ugatás, se ugrálás, semmi,

nem is látom a barna bundás tüneményt.

Egy pillanat alatt átfut előttem a közös életünk,

az egyik oldalon vaskerítés, de a másik, szinte semmi,

alatta csak sikerült ásni? Mi történhetett? A kérdőjelek

fojtogatnak. Hátra botorkálok, és meglátom.

Kényelmesen hasal a kerítés mögött, és vigyorog.

Megidézem a Mamáját, és megfenyegetem, elárulom

Anyjának...hát ezen aztán úgy megijedt...!

El nem mozdulna mellőle, nem értettem,

mi lelte kedvenc kutyámat. Aztán, ahogy

jobban körülnéztem, mi változott, rájöttem,

egy faféle a ház mellett, megnőtt annyira,

hogy a lomb pont árnyékot vet.

Igen aranyos életkép, mert a küszöbön állva,

ha nézem, a kerítés alja eltakarja majdnem

egészen Nalánkat, csak a kópé feje, és

a két kajla füle látszik.

Több évtizedes gazdilétünk alatt megtanultunk "kutyául" érteni.

Tegnap a szokásos "esti ugatás" valahogy más volt, figyelem felkeltés is, és ahogy Nala kicsit elhallgatott, már meg is oldódott

a rejtêly. Gyanús mozgolódás, kicsit olyan röfögő hang a kerítés

és a szomszéd ház alkotta sarokban. Kíváncsi macskáink is

odamerészkedtek csodát látni. Nurmika a meglepetéstől produkált

egy helyből távolugrást, Zizike a bölcsek nyugalmával érkezett és tàvozott, a többiek tisztes távolságból figyeltek. 

Felébredt a sünikénk.

Hétfő dél, búcsúzàs, három-négy óra magàny. De,

még a küszöbről hátraszóltam a barnabundàs tüneménynek,

hogy szia Szépikém! Szemvillanàs, minden rendben.

Ám abban a pillanatban Zizike meredt tekintetét láttam, az

asztal tetején üldögélt, és egyfajta "mi van?" hangot hallatott.

Azt hitte neki szólok. Bocsánat, de Szépike csak Nala

lehet. Eszembe jutott megint, amikor megkaptuk, Ildi dédelgette

a hátsó ülésen, aztán a karomba tette, hiszen mentek be

apjával kutyakajáért, és a kicsinek már akkor akkora lelke

volt, szinte szepegett a karomban, hogy őt megint itt hagyták.

Nyugtatgattam, és csak arra lettem figyelmes, hogy a másik

kocsiból kiszálló öreg bácsi megkövülten nêz rám, és tán

kicsit bolondnak néz. Reagálni már nem volt időm, amúgy sem

akartam volna, de közben megérkezett a család és indultunk

haza.

...voltam. A barna bundás tünemény úgy

ítélte meg, ha már a gazdi nem ment

hátra hozzá, én tehetek róla. Persze, lázas

betegen nem vizitelt nála, érthető.

Azt vettem észre, nyitottam az ajtót, és

süt a tekintet, hogy "csak te?".

Aztán napokig szemkontaktus van, de

nem hunyorít rám barátságosan. Tegnap

lecammogtam, hogy tisztázzuk a dolgot,

orron simogattam, már ugrált örömében.