kicsisara blogja
GondolatokEnyém - tiéd?
Semmi nem az enyém, ahogy a tiéd sem..
A Föld amin osztuznunk kellene az közös, Ha meghalsz édes nem lesz a tiéd,Nem viszed magaddal, Hanem a abban temetnek.
Görénykedni rá érsz,Hasoncsuszva bocsánatott kérni szabad,De nem érdemes,Nincs bocsánat!Nincs felejtés!
Csak harag!Haragszom rád!Amíg világ ez a viág!Hamvadj el, égj el a pokol tűzén,Mert látod az a tiéd lett,Azt kapod amit kapnod kell,
Lassan az örlődésnek vége,S rá jössz nincs annál rosszabb Mind amikor rosszat cselekszel, S csak a rosszat kapott vissza
Hát tanulj, okkulj, belőleVáltozz, ne változtass!Az enyém a béke,A tiéd a harc,Harcolni az ésszel veszélyes,Mert nem tudod mit rejt az elme.
Nem jó semmi,Minden kell de semmi nem lehet a miénk,Mert minden már réges rég másé,Mert a Föld az senkié, Csak béreljük,Amíg ellenünk nem fordul.
Gondolat
Amikor felébredtem, azon voltam, hogy gyorsan felrakjam a kávét, igaz nem szeretem, még az illatát sem, de nem volt energiaital itthon, mert lusta voltam tegnap, is. :) Gondolkodom, tehát élek!
Érzek is, de miért is?
Hogy fájjon!
Mert minden ami jó, az egyszer fájni fog!
Elkerülni, nem tudom.
Lehet jobb is így,
Tapasztalni a rosszat, hogy többre értékeljem a jót.
Mert mindenben ott van a jó,
Csak észre kell vennem.
Egy apróságnak tünő,
De boldogabb élet reményét keltő gondolat,
Változnom kell, változtatnom kell,
De változnom nehéz,
Változtatás még felejtős,
Mert gyenge vagyok még,
A magány, még ha olyan sokan vesznek is körül, hatalmas.
Néha jó, néha fáj.
Türelemmel élni az életet
Nem tenni semmit, azt nem nekem találták ki,
Sajnos..
Békét várok, de mindig háborgok,
Minden egyes tanács ellenére,
Teszem, mondom, még azt is amit nem kellene.
Változni?
Változtatni?
De eljön majd az én pillanatom,
Amikor majd azt is elmondhatom,
Dölj hátra, mert már készen vagy! :)
De én már teljesen készen vagyok,
Káosz, rumlis az életem,
Az oka a lelki fájdalom,
A nagyon nagy önsajnálat,
Mint az igazi művész embereknél,
Csak, hogy messze nagyon messze vagyok a művészettől!
Ez jó lett, ez az utolsó jellemzi nagyon az életem, önsajnálat,
no és az hogy ha jót is cselekszem vagy ha valamit jól csinálok, nem hiszem el,
Nem hiszek önmagamban..
Szörnyű ez a kisebbségi érzés!
Hinnem kell magamban!
És eljön a változás!
egy kis...
Mosoly ha szívből jön, az az égig emel.
A legszebb mosoly,
A mosolygó szemek.
Szerelmes lettem,
A szélbe ami lágyan érint meg,
Mint senki más,
Simogatja arcom,
Cirogatja a bőrőm.
Hűsít ha felhevülnék,
A lágy szellő dallamokat hoz,
Hát fújd felém dalod,
Hallgatom,
Ó szél, szellőm,
Jöjj hozzám.
Néha rideg vagy,
Úgy fázom, de téged ez ugye nem érdekel,
Hát a hideg szél márcsak ilyen,
Lefagyaszt, lehűt, szétszakít.
De jaj nem bírja sokáig,
Mert szeret,
Mert imád,
Mert ha érinthet boldog ő is,
S boldognak lenni,
Mosolyt adni,
Mosolyogtatni öröm.
Szeretve lenni jó.
Ó hát jöjj szél, cirogass, szeress,
Csalj mosolyt az arcomra,
Mert akkor boldogságban ússzunk,
Csak te meg én.
Ígérem, szebb lesz minden,
Csak higgyj bennünk.
Kicsi szellőm.
Vihar jött ismét,
Árnyék,
A napsütés megszünt,
Elmúlt,
Vége van mert a szél csendbe vonult.
Hát tombolj, orkán erőd vedd elő ismét
Ne hagyj el veszni, harcolj,
Kérlek törd át a falam,
Gyere vissza,
Elmentél, vitted magaddal az erőm,
Erőd elhagyott engem,
Már nincs semmim,
Gyengévé tettél,
Nincs mosoly,
Nincs másom csak az emlék,
Talán, vissza térnél hozzám,
De akkor már késő,
Kicsi szellőm, délcegnek már nem mondható,
Szerettem ahogy daloltál,
Ahogy érintettél,
Ahogy senki más,
Fújdogálj csak bátran másnak,
Dalolj, szólj,
Csendben, hogy én ne halljam.
...
Gondolataimat néha egy egy dallam folyásolja be, ami olyan érzéseket ad ki belőlem ami fáj, sírni tudnék!
Bele borzongok egy jó zene hallatán, mivel nem beszélek egy idegen nyelvet sem, így néha csak az érzéseimre a képzeletemre hagyatkozom.Ami néha piszkos tud lenni, de akkor nagyon.Szeretem a zongorát, a hegedűt, irigy vagyok mindenkire aki tud ezeken játszani.Megpróbáltam, de nem nekem találták ki egyiket sem.Így jobban járt mindenki, főleg a süket ember, aki nem hallotta szerencsétlen hamis próbálkozásaim.Olyan dolgokra emlékszem amiről azt hittem el feledtem már, az esti énekek a gyerekeimnek, a hamisság miatt talán mindig gyosabban aludtak el, vagy csak úgy csináltak mintha aludtak volna, hogy hamarabb abba hagyjam.. nem tudom, persze tudom hiszen ezt hozta fel a majdnem húsz éves fiam.Amikor a legkisebb gyermekemről beszéltünk, hogy meddig csapom be szegényt azzal, hogy milyen ügyesen rajzol, vagy milyen ügyes amikor elkezd énekelni..Erre mondtam addig amíg csak lehetséges, mert az önbizalmát csak így tudom erősíteni, dícsérem, mert próbálkozik.Nagyfiam azt mondta, hogy ez aranyos volt, én meg azt hogy sajnos mi szülök, sokáig kell, hogy hazudjunk nektek gyerekeknek, mert szerettünk benneteket.Nekem három gyerekem van, büszke vagyok rájuk, sokszor megfojtanám őket, mert nem gondolkodnak, nem hallgatnak a jó szóra, tanácsra.Ahogy én sem akkor amikor kellett volna.
Az éneklésem szőrnyű mégis imádok énekelni, közben táncolni, így gyerekjáték a takarítás, és így jó kedvűen teszem a dolgaimat.Aki látja az neveti, aki hallja háát azt sajnálom.Tehát a zene is imádni való, gyógyító erejű!
Szenvedélyt, haragot, kedveséget, szomosúságot okoz, de amikor padlón vagyok a kedvenc zeném felvidít. Sok kedvencem van, de a legtöbb emléket egy filmzene adja, az összetartozást jelenti nekem, kihat az emlémre, olyankor száguldanak az érzéseim, gondolataimat rendbe teszem, olyan ihletet kapok, mint máskor soha sem.
Nem tudom
Olyan nagyon nem tudom, hogy mit érzek. Szomorúság, üresség van bennem.Szerelem kell, ami a magasba repít, hogy szárnyalni tudjak, hogy érezem, hogy létezem!
Úgy vágyom már arra, hogy ismét szeressek, kényeztessek.Hogy a rózsaszín felhő borítsa elmém, mert bevallom, hogy akármennyit is csalódtam már, mégis csak vannak érzésim, vágyom az érintésre, a magány, az az átkozott magány, ami felemészt, megőrjit!Lenne kit szeretnem, de újabb esélyt adni annak, aki átvert, annak nem szabad engednem, mert csak a fajdalmat kapnám újfent.Szállni szeretnék, fellegek közt lenni, érezni azt a rég elfeledet érzést..Na igen, elfeledtem, vagy mégsem, de kell az őrjítő szerelem.Kislánynak lenni, mosolyogni csak úgy, mert jól esik, esne.Sajat magam börtönében ragadtam, nem adatam esélyt senkinek sem, és semminek sem.Félek, s fogok is mind addig, amíg nem találkozom, na nem a nagy ő -vel, mert az tuti nem létezik.Szóval addig fogok félni amíg nem jön majd egy olyan ember aki megmutatja, hogy a szerelem fájdalom mentes is lehet.Olyan ember kell aki tud és szeret beszélgetni, aki szeret érinteni, aki szereti ha érintik. Aki nincs tele gátlásokkal.Aki olyan hűséggel tud szeretni ahogy én szerettem.Állítólag mindenkinek van valahol egy ilyen társa, de hol van már?Az én társam nagyon elbújt előlem, oly annyira, hogy nem is találom.Bár lehet, hogy ő már tudja, hogy menekülnie kell előlem?Okos ember :)A szerelem az emberiség gyógyítója, gyógyulni szeretnék!