8 rész Vissza a saját időmbe

      Lassacskán már kettö-három napja, hogy itten dekkolok Párizsban a jövőben, úgy körülbelül húsz év különbséggel. Most már igazán mennék hazafele, nem mintha eddig nem akartam volna. Ezer s ezer féle képpen probálkoztunk, de sehogyan sem akart összejönni. Végül rájöttünk, hogy csak egyszerüen az Eiffel torony keletre eső részére kell, hogy visszamenjek a következő időviharkor, ami pontban egy félóra múlva kezdödik. Hát rögtön taxiba is ültünk, de viszont az út felénél dugóba is kerültünk. Már tényleg kezdtünk megijedni, hogy nem fog sikerülni visszajutnom a saját időmbe. Ekkor az-az ötletem támadt, hogy inkább fussunk ahogyan csak tudunk. Igy is tettünk. S hamar az adott helyre is érkeztünk, éppen, hogy kezdett szikrákat szórni a vastag felhő réteg. Hát készen álltam belenézni a közepébe, miután fájdalmas búcsút vettünk egymástól. Aztán ugyanaz történt abban a sorrendben, mint amikor ide kerültem. Mikor pedig felébredtem a rengeteg ott volt körülöttem. Jenniferemet és a többieket azonnal indultam megkeresni. Kér óra leforgása alatt meg is találtam őket. Szerencsére semmi bajuk sem volt. Miután elmeséltem nekik a velem történteket, meglepödve vettem tudomásul, hogy itt errefelé semmilyen féle idővihar nem volt. Igy hát mindent nyugodtan megtudtak figyelni. 

     Én is átnéztem mi mindent találtak, azután pedig üzembe helyeztük az időgépet és visszautaztunk vele az igazán saját időnkbe.