Nincs holnap,
nincs remény,
csak nyomor van
a reménytelenség egén.
Szomorú a ma,
nincs semmilyen fejlemény....
Mivel a tegnap is holt,
ezért a ma néma,
s a holnap csupán idea
marad, míg a nap az égen
önfeledten halad....
Nyirkos tél hideg éjjelén
marad a reménytelenség
komor hold képében
mindannyiun k egén.
A fejlődésben régóta nincs
már pozitív esemény.
Marad a ma a múlttal karöltve,
s így toporog az emberiség
időben és térben
egy helyben
az erkölcs terepén...
Mert hiábavaló a technika ezernyi vívmánya,
ha az emberi morál még
csak a legalsó szinten
csupán első lépéseit próbálja.
Nincs az igazi fejlődésnek jele,
csupán a végpusztulás előhírnökének
mutatkozik néhány előjele....
Bár az életünk gazdagabb lehetne,
s akkor az erény fája
ezernyi gyümölcsöt teremne,
múlt nélkül csak kopár jelen van,
hisz én magam is elfelejtettem
már rég a múltam....
Ha nincs történelem,
akkor nincs nemzeti tudat,
s nincs ami romlás-helyzetünkb ől
mutasson kiutat.
Akkor a nyomor az Úr, mely
a romlás torán önfeledten mulat.
Vígan nótázik,
s kedvére hahotázik,
mulat a magyar nemzeten,
s temeti végleg
a múlttal együtt a jelent.
S ez számunkra végérvényesen
csak csupa rosszat jelent.
A jövő létezéséről nem volt tudomása sosem,
mivel az meg sem született a történelemben.
Így halad az emberiség saját romlása felé,
s így temetjük múltunkat,
s közben elveszítjük végleg nemzeti tudatunkat.
Így lesz halott nemzetünk,
s marad teljesen üres tudatunk,
s bizonyosak lehetünk abban:
ezen az úton csak vesztünkbe rohanunk...
S mi lehet a tanúság a jövő nemzedéknek?
Nemzeti tudat nélkül jövő nem születhet,
mert pólyásbaba még a nemzet.
Annak a nemzetnek, mely hagyja,
hogy tapossák a múltját,
annak láthatják majd végpusztulását.
Csupán végpusztulás lehet csak
útjának végállomása,
mely felé rohamos léptekben halad,
ezért van, hogy örök halálra
ítélt a magyar nemzeti tudat....
Szerkesztő: eminui
Figyelők: 0
Tartalomjegyzék
Jogi tudnivalók
Végszó
eminui• 2014. augusztus 31. 21:34
Tartozol nekem
egy mosollyal
mely úgy simogatja
orcámat melegével
mint a nyári napfény
a virágokat, vagy a
tenger mormolása,
vagy a kagyló zúgása,
mit a parton
találtam, s melyet
fülemhez tartottam.
Tartozol nekem
kedves szavakkal,
egy simogatással,
mikor kezed
kezemhez ér,
egy édes pajkos
kis kacsintással,
melyet várok még,
s várhatok míg
világ a világ…
igaz odaasással.
Összevesztünk,
közöttünk vihar dúl
végleg, s nem ül
el csendben a szél
sohasem tényleg.
A tenger hullámai
tajtékot vetnek,
s itt örökre vége
a vad szerelemnek.
Isten óvjon tégedet,
vigyázzon Rád valaki,
ha nem én,
hát majd valaki
más fogja majd a kezed,
s ne engedje el azt
soha, soha,
ne úgy mint anno
én tettem veled,
ne legyen veled -
mint én voltam -
oly mostoha….
soha…soha…
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
petruchio2014. szeptember 1. 05:00
Biztos, hogy végszó?....ahogy ezt írtad abban ott a "folytatás" is.....