Magamtól magamnak

Beatrix1985•  2019. augusztus 7. 11:09

Önmagad

Különleges és egyben hátborzongató az a nap, mikor felfedezzük életünkbe a másik felünk. Mikor rátalálunk lelkünk azon darabjára, melyet eddig talán nem is kerestünk, de valahol mindig éreztük, hogy nélküle nem vagyunk teljesek. Mikor kilépünk abból a valóságból, amiben élünk és eddigi életünk ismert érzései helyét felváltja egy új ismeretlen, megfoghatatlan fekete anyag.

Rájönni, ráébredni, hogy itt ebben a földi világban megtaláltuk nem hétköznapi eset. Talán egy a milliárdból, ha az ember érezheti ezt a különleges érzést.

Olyankor minden értelmet nyer. Minden, ami eddig rejtve volt megnyílik. A esőcseppeknek zenéje lesz, a napsütés már nem csak egy fizikai megnyilvánulás lesz, hanem maga a napsütés te magad leszel. A hétköznapok attól is szebbé válnak, hogy tudod, már nem csak te vagy idegen ebben a hatalmas más világban, ahová nem érzed magad valónak, mert már nem vagy egyedül.

Mert azon a napon, hogy egy ilyen csoda megtörtént veled már nem a földön jársz. Minden gondolat, mely mások számára értelmetlen és őrült volt ismét megrohamozza az elméd, hogy önmagad add, önmagadnak.
Mintha a sok millió kis kapu melyet évek alatt be kellett zárnod mások előtt és időközben fekete lyukká vált volna, mely elnyeli és magba szívja a társadalom hétköznapi dolgait, hogy ne tűnj ki a tömegből, hírtelen apró csillagokká válna, mely újra megnyílik és akkor abban a térben és időben, mikor a lelked darabjai találkoznak megszűnik a világ. Minden apró rezdülésre emlékezni fogsz, az idő megáll és a földtől oly messze kerülsz, amit fel sem bírsz fogni, mégis olyan, mintha álomba csöppennél, mert nem hiszed, hogy mindez valóság lehet.

Ott ül veled szemben. Látod, hallod, érzed. És mégis a megfoghatatlan ott lebeg körülöttetek. Miközben a szemébe nézel tudod, hogy már milliószor megtetted ezt... valahol... egy másik életben. Érzed a lelkét, a kérdések felhalmozott sokaságát, melyre választ keresnétek az univerzum erői között.

Az elméletek sokasága olyan gyorsasággal rohamozza meg eddig bezárt elméd kapuit, melyet néha nem tudsz megfékezni és csak a végtelen kimerültség álmatlan éjszakáit hozza magával.
Miközben a plafont bámulod az éjszaka közepén azon tűnődve, hogy miért kell az univerzum titokzatos ösvényén most megállni és visszafordulni a valóságba rájössz, hogy már képtelen vagy. Már nem tudsz, mert a kapuknak idő kell újra bezárulni. Sajnos nem megy olyan gyorsan, hisz hosszú-hosszú évekbe telt bezárni, azt aki valójában vagy. Talán te magad sem hitted el, hogy újra nyitható, hogy van még ösvény oda, hogy létezik erő, mely erre képes, hogy talán még egyszer utoljára életedben te önmagad légy.

Megállsz az út közepén és az eddigi magányod, az űr, amivel eddig együtt tudtál élni most még nagyobb lett. A fájdalom melynek nincsenek szavai némán üvöltenek belül azt várva, hogy újra érezd a másik felednek épp úgy szüksége van rád, mint neked rá. De te csak ülsz az út közepén hátad mögött a valóság ( ha az élet az), előtted a titkok kapui melyek csak arra várnak, hogy elméleteket és megfoghatatlan érzelmeket, érzéseket tárj fel.

De már egyedül vagy nem mehetsz tovább, mert aki elkísérne nem folytatja veled az utat. Bezárta lelke azon darabját, melyet megtaláltál benne. A megfoghatatlan zárt valóságot, melyre a választ kerestétek egykor.

A fájdalom melyről eddig nem tudtál, hogy létezik, túl nagy ahhoz, hogy elviseld. Megoldásként próbálod benne felfedezni a hibákat. Kiábrándulni abból, amit eddig adott. Felfedezni azt, hogy nem lehet számodra több egy egyszerű embernél. Csak egy tömegben álló arcnál, aki gúnyosan kineveti világod. Csak vársz és vársz, hogy egyszer talán eljön az a pillanat. Pusztán csak azért, mert képtelenségnek tartod, hogy lehet ilyen ember feletti kötelék két lélek között. Mert félsz attól , amit nem ismersz. És ezt az érzést nem ismered. Nincsenek rá fogalmak, jelzők, szavak. Nincs rá ésszerű magyarázat. Nincs más, csak ez...az érzés maga.

Önmagad adtad....Talán a legnagyobb hibát követted el életedben, hogy megtetted...

Beatrix1985•  2019. augusztus 7. 11:01

Élet, lélek, emlék

Csaba csak ült és szomorúan nézte játszó fiait. A nagyobb, aki alig múlt még 9 éves épp az öccsének segített felmászni a csúszdára. Édesanyjuk mindig arra tanította őket, hogy védjék és szeressék egymást. A nagyobb testvérbe ez szinte beleégett. Ő volt talán a három gyerek közül, aki leginkább hasonlított édesanyjukra. Tele érzelmek, szeretet és kíváncsiság sokaságával a világ felé. Féltve, óvón segítette fel 5 éves öccsét a csúszdára.

Csak pár nap van még hátra és itt egy újabb évforduló, melyben nem a létet és egy újabb együtt töltött boldog évet ünnepelnek. Már négy éve annak, hogy szerelme és élete párja elhagyta a földi világot. Csaba csak nézte játszó fiait, akik itt maradtak anya nélkül. Bár nekik nehezebb volt ő mégis magát sajnálta. Egyedül, magányosan, élete társától megfosztva. Az igazi örömtől, nevetéstől, kacajtól immár négy éve oly távol került, mint az univerzum észre nem vehető bolygójához vezető hosszú-hosszú út.

Ahogy ott ült és nézte őket emlékek sokasága rohamozta meg. Ha tehette volna kitörölte volna azt a 15 évet, mely számára a mennyország létezéséről szólt, hogy ne fájjon az emléke se. Sajnos nem tehette... Nem szeretett emlékezni, mert a szívét marcangoló képek bármilyen édesek is voltak már csak emlékek voltak, mely ha meglátogatta csak még jobban perzselte amúgy is szénné égett lelkét. Sem valóság, sem jövő nem lehet belőle. És ezt az ő szíve nehezen viselte.

Mégis egy emlék oly akaratosan küzdött a felidézése végett, hogy Csaba kénytelen volt rá gondolni. Talán a négy éves évforduló miatt lehetett, melyről egyszer felesége beszélt neki.

Felesége, aki oly törékeny és tiszta volt. Tele kérdések millióival, mely mindennap ott tündökölt a szemébe. Imádott beszélni a lét értelméről, a lélek titokzatos világáról, arról, hogy hivatottak vagyunk e valami különleges, csodálatos dologra itt a földi létben. Hogy ha meghalunk a lelkünk mivé lesz és hova tűnik? Milyen testben és hol születünk vajon ujjá? Találkozhat e két ember újra egy másik időben új testben? Utazhat e a lélek világok és dimenziók között? Itt marad e egy kicsit a halál után vagy már új testbe kerül? A kérdései szinte soha nem fogytak el. Csak a válasz maradt mindig megválaszolatlanul.

Olyan tiszta és valami természetfeletti képességgel bíró módon beszélt ezekről a dolgokról, hogy Csaba szemébe néha könny gyűlt. Akkor is azon a napon, amire most hiába nem akart emlékezni, de oly görcsösen kínozta az elméjét maga az emlék, hogy tisztán látta maga előtt azt a bizonyos jelenetet.

"Ő az ágyon feküdt és felesége mellette ült. Mint oly sokszor Bea az élet és a földi lét lélekről való elméleteit firtatta. A lélek kielemzését, vándorlását, tovább lépését. Most oly tisztán csendült fel emlékeibe az a bizonyos párbeszéd, melyre emlékezni sem akart, mintha csak maga is visszacsöppent volna abba a múltbéli emlékbe és kívülállóként nézné magát és imádott párját. Majd jött a kérdés, amitől ott akkor, abban az időben Csaba kissé ledermedt.
Bea egyszer csak felé fordult és a lehető legtermészetesebben kislányos huncutságával megkérdezte tőle:

-Csabiii - (kezdte hosszan húzva az I- betűt, mikor valami nem oda illő dologról próbált beszélni férjével )- mi lenne, ha meghalnék és halálom után mindig beszélnél hozzám, mert azt gondolnád, hogy a lelkem még itt van. És egy nap kint a játszótéren 3-4 évvel azután, hogy már nem élek ott ülnél a padon és oda menne hozzád egy 3-4 év körüli kislány, aki elkezdene veled beszélgetni és olyan szép kislányos gyerek hangon mondana olyat, hogy: "képzeld elvesztettem a szívecskés nyakláncot, amit tőled kaptam." És olyan zagyvaságos, butaságos dolgokról kezdene fecsegni a maga kislányos énjébe, amiről te meg én tudtunk csak, mert én abban a kislányba születtem ujjá. És még kicsit emlékeznék a régi életemre. De csak egy kicsit. És rájönnél, hogy mikor elveszítettél én már abban a pillanatban tovább léptem. Mond mit tennél?"

-Nagyon szomorú lennék.- súgta Csaba a játszótéri boldog gyerek hangok zajába, mintha csak ismét feleségének mondaná, mint akkor évvekkel ezelőtti emlékébe és szemében ugyan úgy könny gyűlt, mint akkor.

Látta maga előtt Bea arcát, aki ott akkor nem is firtatta tovább a beszélgetést. Talán a végtelen szomorúság és könnybe lábadt szemek, amit Csaba arcán látott akkor döbbentette rá, hogy férje mennyire szereti őt.

Egy hangos visítás zökkentette ki Csabát a feltörő emlékek viharából. Gyerekek hangos, boldog sikongatása volt. Egy pillanatra elmosolyodott. Az ő fiai meghitt szeretetben játszadoztak a fa árnyékába.

Hirtelen a semmiből ott állt mellette egy kislány. Hosszú göndör barna fürtjeivel a szél játszadozott. 3-4 év körüli lehetett. Nagy sötét barna szeme maga volt a végtelen univerzum kérdések millióival. Fehér egyszerű pántos, térdig érő ruhácskája csak úgy szikrázott a napsütésben. Ott állt mezítláb Csaba előtt és őt nézte.

- Sia - mondta enyhén pöszén és Csabára mosolygott.

Csaba az ijedségtől ledermedt. Mint akin villám hasít át egyszerre állt meg és kezdett hevesen verni a szíve. Félelem fogta el, olyat, amit eddig még sohasem érzett. Az elvesztéstől való félelem. Csak ült a padon és nézte az előtte álló angyal arcú kislányt, aki épp úgy kapargatta a körmét, mint egykor szerelme, ha ideges volt.

Beléhasított a gondolat, mi van, ha az előbbi emlék nem csupán emlék lesz, hanem valósággá válik. Ha mindez nem csak véletlen és az emlék azért került felszínre, hogy felkészítse a legrosszabbra. Mi történik, ha mindaz igaz, mit párja teóriaként emlegetett. Mi lesz ha az eddigi 4 év a semmibe vész. Ha az ő jelenlétének hitt érzések, ha a jelek, melyek oly valóságosnak tűntek és az álmok melyek útmutatóként szolgáltak az mind-mind csak egy beképzelt valóság volt. Ha az arcán érzett halvány remegések lefekvés előtt nem Bea apró ajkának finom áttetsző érintése volt. Ha az esti bizsergés a mellkasán nem Bea lágyan ölbe omló haja. Ha az utóbbi 4 év minden szava, amit a feleségének suttogott a félhomályba az egyedül eltöltött esténként csak a semmibe szálltak.

Nem tudott mit tenni válaszolni kellett.

-Szia. - mondta remegő hangon a lehető leghalkabban és várt. A kislány csak nézte angyali arcával majd megszólalt:

- Képzeld kaptam új biciklit. - és mosolyogva mutatott arra a pad felé ahová édesanyja letelepedett a rózsaszín kis bicajjal.

Csaba szívét elöntötte a melegség. Olyan boldog biztonságot érzett, ami áthatolt egész testén. Egy pillanatra arcát kezébe temette, hogy kicsorduló könnye, ne legyen észrevehető. Az elmúlt 4 év megrendülésébe vetett hitte egy röpke másodperc alatt visszatért.

Nem is hallotta a kislány szavait, mely ott akkor csak neki szóltak. A rózsaszín kis bicikliről mely oly sok utat megtett külföldről, hogy édesapja átadja neki. Melyen a legszebb rózsaszín kis tartó van, melyre kiskutyás matricákat lehet felrakni. Mely a leggyorsabb, hisz még az édesanyját is lehagyja.

Csaba mosolygó arccal helyeselt és bólogatott. Párszor még vissza-vissza kérdezett, hogy a beszélgetés ne legyen egyoldalú, de gondolatai igazából a feleségén jártak, aki ha most itt ülne mellette sokkal odafigyelőbb lenne a kislányra és az új rózsaszín biciklijére, mint ő maga.

Telefoncsörgés szakította félbe a csevejt. Csaba nagylánya hívta édesapját, hogy nemsokára hazaérnek barátjával.

- Gyertek fiúk indulunk- szólt homokvárat építő gyerekeinek.

A kislány még mindig ott állt. Csaba kézen fogta két fiát és elindultak.

Illedelmesen elköszöntek a játszótéren lévőktől. Csaba oda biccentett egy köszönést a kislány édesanyjának is, aki mosolyogva viszonozta.

Pár lépést megtettek, mikor hátra nézett. A barna hajú kislány még mindig ott állt. Csaba integetett neki, de a kislány csak nézte, nézte szomorúan a távolodó anya nélküli családot.

Csaba visszafordult, hogy haza térjenek abba az otthonba, mely egykor a mennyországot jelentette számára.

Már nem hallhatta a kislányt, aki csöndben, pöszén, szomorúan súgta bele a játszótéri hangok boldog zajába búcsú köszönését:

-Sia Cabi.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom