Elfeledve

Elfeledve

A házfalakon túl elnémult a világ,
szobám szegletében halkan szól egy gitár,
egy régi lemezről szerelmes dallam szól,
csendes sóhajomra senki sem válaszol.


Egy teás csésze, mibe kávét kevertél,
a takaró, mit vállamra terítettél,
parfümöd illata a fürdőszobában,
őrzi emléked a csodák otthonában.


Messze elvonulva a világ zajától,
elbúcsúzom lassan a kínzó magánytól,
a fák is gyógyítják kapott sebeiket,
végleg felszárítom fájó könnyeimet.


Lábam alatt suttognak a falevelek,
utat mutatva hazafelé vezetnek,
társamul szegődik a hajnali szellő,
mosolyt csal arcomra az ébredő erdő.


Magdolna Léhi