docacica1995 blogja

Minden embernek vannak vágyai...nekem is! Mostanában túlzottam egyedül érzem magam...szükségem van egy társra, aki támogat, megért és szeret, de az elmúlt idők csalódásai miatt nem tudok megbízni az emberekbe ...
Talán túl könnyen ragaszkodom, vagy túl hamar válik fontossá valaki, és amikor csalódok csak keresem a helyemet a világban, de egyszerűen nem találom!
Az emberek ilyenkor mindig valami elfoglaltságot keresnek.. nekem ilyen lett a razj, az írás és az angolnyelvű számok leírása illetve fordítása.
De mi van akkor, ha már en se segít?!... ha már ez sem hoz megnyugvást, amikor úgyérzed, hogy kirohannál a világból elbújnál a gondok elől és csak órákon át merengnél és sírnál. Sírnál... visszasírnád a régi emlékeket, a szerelmeket, embereket akiket elvesztettél és gondolkodnál. Gondolkodnál... azon, hogy mit rontottál el!
Nehéz kérdés ugye?!
Néha választ sem találunk rá, vagy hiába töprengünk egész életünk minden egyes percén rajta, akkor sem tudjuk meg!
Az élet egy megfejthetetlen rejtély , a sors útja kifürkészhetetlen !
Most könnyáztatta szemekkel nézek le és emlékszem vissza az első találkozásunkra.. a gyomroban ezernyi pillangó repkedett, remegtem és legszívesebben vissza csináltam volna mindent.Kár, hogy nem így tettem! Talán most nem fájna a szívem.
Szívesen menekülnék a mindennapok gondjai elől, de jobb lenne??!
Valószínűleg nem, ugyanis nem életnek neveznék, ha nem lennének problémák ...ezek megoldásra várnak, van , hogy az embernek nincs hozzá ereje ilyenkor kell egy motivácíó , és ez már csak rajtunk múlik, hogy mit választunk ....!
Az életet élni kell, vagy így vagy úgy...
A problémákat meg kell oldani bármi áron...
Majd vissza gondolva rájövünk igenis megérte!....

Egy téli hajnalon ébredve meghallottam a hírt:meghalt az az ember kit szerettem:A nagyapám! Agyomrom émelygett, a szívem gyorsan kalapált!Azt hittem ez csak egy rossz álom!Aztán eszembe jutott az a sok szépemlék melyek nem hagytak nyugodni.Sokszor azt hittem,hogy már nem szeret mert kemény és rideg volt!De rájöttem , hogy már csak pár honapja van hátra.Láttam ahogy leépült,láttam ahogy sírt és mégse panaszkodott mégse ejtett ki a száján egy jaj szót sem csak sírt!Csak sírt némán!Itt volt a november és eljött a temetés napja.Megláttam a koporsót és egy világ omlott össze bennem!És a fejfát melyen a neve ált.Nem akartam elhinni.emlékszem mikor lezögelték a koporsó tetejét s mikor a földet hányták rá.Csak zokoktam és eszembe jutott , hogy többé nem láthatom.Az a szép nyár amit együtt töltöttünk.Elszakadt a szandám és úgy megcsinálta,hogy csak ámulta-bámultam!Az a típus volt aki szeretett beleszolni mindenbe.De most azt kívánom bárcsak itt lenne és beleszólna mindenbe!