A mező, a napfény és a szél

Mit remélsz, ha  épp csak élsz,

Magányból épült váradban lépve?

Érintés, akár az izzó kés,

Áthatol lelkeden szívedhez érve.

Átjár, de nincs fájdalom,

Így lesz, már most jól tudom.

S ha mindezt nem álmodom,

Ott várlak a domboldalon..

Refrén:

Mikor először két kéz egymáshoz ér,

Végre érzi a szív, azt, hogy mért él.

Pezsdülő véred mindent elmesél,

Te vagy a mező, a napfény és a szél.

Mint szellőlány,ki nem béklyózható,

A mezőn táncolsz a földet sem érve.

Ha miénk a csend, nem kell a szó,

Van,mi elkezdődik és sosem lesz vége.

Sorsomat, most már vállalom,

Váradat földig lerombolom,

Már tudom, nem csak álmodom,

Napfényre várok a domboldalon.

Refrén:

Mikor először két kéz egymáshoz ér,

Végre érzi a szív, azt, hogy mért él.

Pezsdülő véred mindent elmesél,

Te vagy a mező, a napfény és a szél.