A mező, a napfény és a szél

Denn•  2020. szeptember 16. 15:13  •  olvasva: 74

Mit remélsz, ha  épp csak élsz,

Magányból épült váradban lépve?

Érintés, akár az izzó kés,

Áthatol lelkeden szívedhez érve.


Átjár, de nincs fájdalom,

Így lesz, már most jól tudom.

S ha mindezt nem álmodom,

Ott várlak a domboldalon..


Refrén:

Mikor először két kéz egymáshoz ér,

Végre érzi a szív, azt, hogy mért él.

Pezsdülő véred mindent elmesél,

Te vagy a mező, a napfény és a szél.


Mint szellőlány,ki nem béklyózható,

A mezőn táncolsz a földet sem érve.

Ha miénk a csend, nem kell a szó,

Van,mi elkezdődik és sosem lesz vége.


Sorsomat, most már vállalom,

Váradat földig lerombolom,

Már tudom, nem csak álmodom,

Napfényre várok a domboldalon.


Refrén:

Mikor először két kéz egymáshoz ér,

Végre érzi a szív, azt, hogy mért él.

Pezsdülő véred mindent elmesél,

Te vagy a mező, a napfény és a szél.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

GiosoChormii2020. szeptember 16. 18:32

na, ez szép

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom