Önnél otthon

Önnél otthon 

Meghívott, hát elmentem önhöz, 

Szívem torkomban,

 tenyeremen hideg verejték, 

helyet foglalok sután,

szemem szeme tükrében összefonódik... 

Kár a szóért... 

Nézem ajka lágy ívét,

haja szabálytalan vonalát

és ön csak beszél, beszél... 

Mintha könyvet olvasna.

És újságot olvas hangosan nekem,

közben lelkem megpihen lelke boltívén... 

Ha rákérdezne mit mondott utoljára 

csak annyit tudnék mondani, 

hogy barna a szeme, amikor nyugodt, 

ha nem zavarják a gondok;

és zöldes, ha eltéved gondolatai útvesztőjében ;

hogy három ránc van a szája sarkában, 

amikor mosolyog, 

és a hangja megbicsaklik, amikor zavarban van, 

és bújósan cseng, amikor fáradt. 

Nézze el nekem, kérem, 

hogy nem emlékszem az utolsó mondatára! 

Amikor a lépcsőn ment felfelé 

(és szemem megakadt csípője vonalán) 

megfogalmazódott bennem a kérdés :

Akarnám-e közelségét minden nap? 

Belegondoltam. 

Végre hazaérnék.