Egy vadóc lány élete
VersKispad
Kispad
Csak állok veled szemben
és hang nem jön ki torkomon.
Üvöltenék, hogy halld :
mily ' nagy úr a fájdalom
s a közöny, mit rám vetítesz.
Nincs más fegyverem
(hisz' nem bántanálak egy szóval sem),
így hát páncélt húzok szívemre.
Jéghideg, vastag takarót vasból.,
min nem tör át sem kedves szó,
sem lágy tekintet,
sem érző ölelés,
csak jégcsapok lógnak rajta,
s körülötte süvít a szél:
Hát eldob...
Hát nem szeret...
Hát játszik velem...
Fogy az idő, fogynak az évek,
a napok, a percek
s nincs időm, sem erőm már
maszkot húzni és szerepet játszani.
Kispadra ültetsz.
Köszönöm, de ezt nem fogadom el!
Talán lesz valaki,
akinek királynő leszek
s ha szerencsém lesz
végignézheted!
Veled
Veled
Görcsösen húználak magamhoz,
De te állsz, mint egy sziklavár.
Pedig szemeid elárulják,
Hogy a szíved csak szívemre vár!
Rémületből taszítasz néha,
Hisz' ezt az érzést nem ismerted,
Leláncolnálak, de szabad vagy,
Hát szeretetből elengedlek.
Csak kérni tudlak : szeress bátran!
Egy életünk van földi létben,
És kit bántunk ha ölelkezünk
Búban, örömben, szenvedésben?
Hiányzol
Sokat vagy eszemben.
Nem is az eszemben, inkább a szívemben.
Gondolatfoszlányaim beléd karolnak.
Elmerengek rajtad aztán tovább vonulnak.
Nem messze, nem hagyják el a megszokott partot.
Csak kirándulnak, és visszatérnek.
Hallgatom a zenét,
közben mintha mellettem lennél...
Elképzelem mosolyod,
ahogy átadod magad az érzésnek,
mint ringó búzaszál a tavaszi szélnek.
Filmet keresek kikapcsolódásnak,
és már szelektálok is kedvenceid közt.
Amíg pereg a film közelebb érezlek magamhoz.
Mintha átölelnél azon a kényelmetlen ágyon,
aminek közepét az évek alatt kifeküdtem.
Nem vagy itt, mégis itt vagy bennem, a szívemben
és viszlek magammal bárhová is megyek!
Múlik az idő
Múlik az idő
Múlik az idő, ráncot varr magára,
Harminc év rajongás talán füstbe ment...
Átformálódott az érzések világa,
a szerelem csak úgy elszelelt.
Gyermekként láttalak meg
és felemeltelek a piedesztálra,
most Júdásként hagylak el,
az empátia várat magára.
Formálódtál te is, én is,
hiszen nem vagyunk lelketlen szobrok,
életutunk most kettéválik
hátha jönnek még szebb napok!
Elesett vár
Elesett vár
Nem minden szerelem szép
és nem minden szerelem boldog.
Lelkemről hullanak a leszáradt csontok.
Nincs élet benne, üresen áll.
Néma és lakatlan ez az elesett vár.