Nem panaszkodtál

Fájó levegő töltötte szobád
te mégsem panaszkodtál.
Aggódó szemeiddel féltettél,
halál karmában is óvtál:
simogattál,
cirógattál.

Keskeny, utad végig jártad
szeretetteljes ösvényed,
gyöngédség fáinak gyökerénél
mely volt földi életed:
a gyermeked,
a hű szíved.

fájó kínok  viharától
szívünk néma  pajzzsal védted
a sötétben is ránk gondoltál,
szeretett érző szíved.

Fájó érzés marja szívem,
az emlékezés hatalmán
halál  burka rútul tartott:
de erős voltál,
nem panaszkodtál.