aLarme blogja
Portré
Egyszer majd talán megrajzollak,
ha találok egy olyan tollat...
A szemedhez szikrázó kéket
veszek a meggyvágó tollából,
és mély, fényes feketéket
csillagtalan éjszakából.
Szád ívét, málnaízű mosolyt
rajzolok prizmán áttört parány
fénysugárból, és okos, komoly
szót lop rá elmédből a talány.
Ujjaid elegáns vonalát,
mint filigrán mintát a fában,
nevetésed rézszínű dallamát
görbe vonalként őrzi vásznam.
Egy fényes, színes buborék,
vékony filmréteg csak lényed.
Csupán felületi feszültség,
ami egyben tart még téged.
Káprázó, márványos hologram
kilopja tollamból a színeket,
s karcolok rendetlen sorokban
összetört borszínű szíveket.
Két madár vagyok
Két madár vagyok
fentről nézem magam
fészken ülve látom, ahogy felettem szállok
villanydróton hintáznak a sebesült álmok
karikára hajtott láthatatlan világok
begyemben fáradt kavics
harsányan énekel
Vonatfüttyön ül
egy tékozló macska
apróvadak súlytalan szíve dübörög el
éles sínpáron halkan zötyögő közönnyel
míg hangtalan sikollyal két madár énekel
egy pókháló szálain
a szél gitárt penget.
Estét lesve
Kék dombok fölött távol
A virágléptű Napsugár táncol.A barna hajú Est elszalad,Sötét, nehéz leplet hoznakNagy, fekete madarak.Fekete bársonypalást az éj,Rajta ezer ezüstcsengő zenél.Lassan gurul a sápadt hold,Mert megannyi álmot, sóhajt s csókot hord.Vonaton
Zakatol, fut velem a vonat,
Sín vezeti, hát tudja az utat.Meg-megdöccen, ha váltóhoz ér,Így szalad velem, mint bennem a vér.Csitít, ringat elúszó tájjal,Szédülök menetiránynak háttal-Arccal feléd, akit itt hagyok-Menni, maradni is akarok.
Vár a világ, ahol új mindenSzín, fény és ember, és ahol nincsenSzürke, kopott táj, unott járda,Ismerős szomszédja, barátja.
Eddig e napokat hogy' vágytam!Menni, élni, nevetni kívántam.De most tükör nélküli keret-A csodák között csak lebegek.
Szemeimen át a kép befut,De a lelkemben mégsem hagy nyomot,Mert szívem a peronon hagytam:Integetve állt ott -elhagyottan.
Most is ott vár még. Vagy tán Nálad.Szól bennem a kürt: Előre! Utánad!Nélküled a szép se szép, se jó,A világ beteg, üres, áruló.
Vágyeső
Kopogó eső - táncoló cseppek
Hangja csak annyi, épp olyan csendes,Mint az a sóhaj, borzongó, vágyó,Két csókunk közt ajkaidra szálló.Ablakon lefolyó fényes kis ér-Hátamat simító könnyű tenyér-Bomló hajamba fonódó ujjak-Kopogó csendben téged akarlak...