Vonaton

Zakatol, fut velem a vonat,

Sín vezeti, hát tudja az utat.

Meg-megdöccen, ha váltóhoz ér,

Így szalad velem, mint bennem a vér.

Csitít, ringat elúszó tájjal,

Szédülök menetiránynak háttal-

Arccal feléd, akit itt hagyok-

Menni, maradni is akarok.

Vár a világ, ahol új minden

Szín, fény és ember, és ahol nincsen

Szürke, kopott táj, unott járda,

Ismerős szomszédja, barátja.

Eddig e napokat hogy' vágytam!

Menni, élni, nevetni kívántam.

De most tükör nélküli keret-

A csodák között csak lebegek.

Szemeimen át a kép befut,

De a lelkemben mégsem hagy nyomot,

Mert szívem a peronon hagytam:

Integetve állt ott -elhagyottan.

Most is ott vár még. Vagy tán Nálad.

Szól bennem a kürt: Előre! Utánad!

Nélküled a szép se szép, se jó,

A világ beteg, üres, áruló.