A "fordulat"

Én Istenem, de kívántam

Hozzád menni az imámban!

Úgy kerestem az itatót,

ahol nyájad inni szokott...

Csak meredtem csillagokra,

mozgásukba beleforrva

ott feszültek fönn, az égen,

titkok-szőtte messzeségben.

Szóm a hallgatásba fáradt,

pedig vittem az imámat,

de egy örvény kifosztotta,

s rongyként lábam elé dobta...

Tudtam, hogyha megtalállak,

megöleled az imámat,

s kétség-szítta áradásnak

szavaidból vetek gátat!

Szikláknak vemhére fahasábot teszek,
szívem dobogása pumpál arra nedvet
Szivárványt fon bensőm arcodnak fényéből,
dallamba forrt testem elperdül a Földről
Mekkorát lépnék én trónod grádicsára!
Szívem az örömtől nem bírnám cipelni
Pedig de kívánnám Telébed vinni,
Neked megmutatni azt, amivé tetted!