Sun68 blogja

Krisztusért mindent szemétnek tekintek.

Na, nem az embereket vagy a dolgokat

önmagukban, hiszen akkor Istent,

mint teremtőt csúfolnám meg.

De például az a kapkodó igyekezetem,

hogy mindenki készségesnek,

szimpatikusnak, odaadónak lásson,

a megfeszülés, nehogy valaki

rossz véleménnyel legyen rólam

- kuka.

Sebeim, melyekben annyit vájkálok,

jaj, én szegény szerencsétlen

világárvája, mi lesz velem, de rútul

megtiportak, nincs más vesztes a nap

alatt, csak én

– kuka.

Haragom mindenféle rettenetesen

fontos igazságok meggyalázása miatt,

neheztelések, melyek tüzét naponta

fújkálom, nehogy még valahogy

kihunyjanak nekem

- kuka.

Húsbavágó vitáim olyan emberekkel,

akik ott sincsenek, de akik véleményével

sehogy sem értek egyet, ezért frappánsnál

frappánsabb érvek után kutatok, hogy

legyőzzem őket képzeletbeli szkanderben

- kuka.

A múlton való rágódás, hej, ha másképp

reagáltam volna, akkor nem szégyenülök meg,

ha kiállok magamért, én öröklök,

ha jobban szerettek volna, nem lennék

ilyen fájógép, nem ezt érdemeltem

- kuka.

Fantasztikus terveim és elképzeléseim

a fényes jövőről, melyek mind az eget

verdesik, de tudom, úgyse fogok nekilátni

megvalósításuknak, csak képzelgek róluk,

mint bakfis a szőke hercegről

- kuka.

Nem mintha Isten nem fogadná el

az érzéseimet. Elfogadja, átérzi,

velem sír, velem nevet. De mikor

ezredszer megyek bele ugyanazokba

az érzelmi zsákutcákba, erősen

drukkol nekem, szeretne megszabadítani.

Meddig akarom még hátamon cipelni

ezt a kukazsákot, tartalmát időnként

kiönteni a földre, és belehemperegni?

Inkább szelektáljam, tegyem ki, vigyék el!

Elmondhatatlanul könnyű lesz nélküle!

Csak először tűnik üresnek a kipucolt

nagy hodály, az életem.

Míg be nem rendezem Isten

pazar ajándékaival.

 

Járj át, akár a virradat,

szobát a kék derengés,
hass át, rezegtess, mintha tört
pohárban kélne csengés…

Úgy légy a hangom, úgy telíts
testemben szétremegve,
mint ébredés, ha fény hasít
nehéz sötét szemekbe.

Látásommá légy: nézzelek,
akár a néma dolgok,
mint kés, ha villog meztelen,
s bőrödhöz ér a boldog…

Igaz közömbös pengeként
hatolnak át vad évek –
helyettem áradj véremül,
szeretlek, mint a vétek.

Alvó arcodra bámulok:
nem létezel te s én se –
szoríts, ha együvé sodor
a semmi szívverése…