Sun68 blogja

Vers
Sun68•  2024. január 7. 11:57

Lackfi János: Krisztusért mindent...

Krisztusért mindent szemétnek tekintek.

Na, nem az embereket vagy a dolgokat

önmagukban, hiszen akkor Istent,

mint teremtőt csúfolnám meg.

De például az a kapkodó igyekezetem,

hogy mindenki készségesnek,

szimpatikusnak, odaadónak lásson,

a megfeszülés, nehogy valaki

rossz véleménnyel legyen rólam

- kuka.

Sebeim, melyekben annyit vájkálok,

jaj, én szegény szerencsétlen

világárvája, mi lesz velem, de rútul

megtiportak, nincs más vesztes a nap

alatt, csak én

– kuka.

Haragom mindenféle rettenetesen

fontos igazságok meggyalázása miatt,

neheztelések, melyek tüzét naponta

fújkálom, nehogy még valahogy

kihunyjanak nekem

- kuka.

Húsbavágó vitáim olyan emberekkel,

akik ott sincsenek, de akik véleményével

sehogy sem értek egyet, ezért frappánsnál

frappánsabb érvek után kutatok, hogy

legyőzzem őket képzeletbeli szkanderben

- kuka.

A múlton való rágódás, hej, ha másképp

reagáltam volna, akkor nem szégyenülök meg,

ha kiállok magamért, én öröklök,

ha jobban szerettek volna, nem lennék

ilyen fájógép, nem ezt érdemeltem

- kuka.

Fantasztikus terveim és elképzeléseim

a fényes jövőről, melyek mind az eget

verdesik, de tudom, úgyse fogok nekilátni

megvalósításuknak, csak képzelgek róluk,

mint bakfis a szőke hercegről

- kuka.

Nem mintha Isten nem fogadná el

az érzéseimet. Elfogadja, átérzi,

velem sír, velem nevet. De mikor

ezredszer megyek bele ugyanazokba

az érzelmi zsákutcákba, erősen

drukkol nekem, szeretne megszabadítani.

Meddig akarom még hátamon cipelni

ezt a kukazsákot, tartalmát időnként

kiönteni a földre, és belehemperegni?

Inkább szelektáljam, tegyem ki, vigyék el!

Elmondhatatlanul könnyű lesz nélküle!

Csak először tűnik üresnek a kipucolt

nagy hodály, az életem.

Míg be nem rendezem Isten

pazar ajándékaival.

Sun68•  2024. január 7. 10:20

Kovács András Ferenc: Hajnalének

 

Járj át, akár a virradat,

szobát a kék derengés,
hass át, rezegtess, mintha tört
pohárban kélne csengés…

Úgy légy a hangom, úgy telíts
testemben szétremegve,
mint ébredés, ha fény hasít
nehéz sötét szemekbe.

Látásommá légy: nézzelek,
akár a néma dolgok,
mint kés, ha villog meztelen,
s bőrödhöz ér a boldog…

Igaz közömbös pengeként
hatolnak át vad évek –
helyettem áradj véremül,
szeretlek, mint a vétek.

Alvó arcodra bámulok:
nem létezel te s én se –
szoríts, ha együvé sodor
a semmi szívverése…



Sun68•  2023. október 22. 11:00

B. Radó Lili: Tudd meg




Tudd meg, én Neked fájni akarok,
emlék akarok lenni, mely sajog,
mert nem lehettem eleven valóság.
Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,

hogy ne én jussak róla az eszedbe,
akit engedtél elmenni csókolatlan.


Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
és minden szó, mely kimondatlan maradt.

Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
mely nem a szemem lesz s a mosolygásom
s hiába húnyod be szemed, hogy ne lásson,
mert a szívedbe égettem be magam.


Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
minden asszonykéz, minden férfivállon,

s az asszonyod, ha karodba veszed:


mert sohse voltam eleven valóság,
mindenütt, mindig, minden én leszek.
























Sun68•  2023. április 27. 20:28

Pilinszky János: Viszontlátás

Ez volna hát a viszontlátás?
Egy pillanatra meginog,
de oly kopár marad a testem,
mint lombjavesztetten a bot.
 
Pőrén didergek köpenyemben,
ruházzatok fel, reszketek.
Régi csókok osztoznak rajtam
és még mezítlenebb leszek.
 
Elzuhanva az idegek közt
gazdátlan mosoly fuldokol,
hány éjszakán át készülődött,
mit virrasztott át e mosoly!
 
Egy hang kellene, egy kiáltás,
egyetlen jajdulás csupán!
Megnyílik, mint a fuldoklóé,
és üres seb marad a szám.
 
Tudjátok is ti, ki jött vissza?
Ez itt anyám, a kisöcsém,
régi arcok mosolya fénylik,
de hol vagyok közülük én?
 
Milyen elmerült éjszakában
kóborlok étlen, szomjasan,
mindenki mástól elvadultan
hová cipelhetem magam?
 
Mikor lesz vége ennek, kérdem?
és rátok gondolok, igen,
hazagondolok s könnyeim közt
gyanútlan fölragyog szivem!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sun68•  2017. február 18. 21:25

Áprily Lajos: Védekezés

Próbálgatom, tanulgatom,
hogy ne szeresselek nagyon.

Félelmesek a viharok,
s én romló törzsű fa vagyok.

S minden nagy érzés új gyökér,
mely földbe köt, ha mélyet ér.

Magam hullásra készítem,
gyökereimet gyengítem:

Ha a viharban dőlni kell,
fogódzás nélkül dőljek el.