Morzsák belőlem

Szívembe lopta magát

Gyönyörű édes bája.

Ő lett nekem virág csokor,

Verseim kedves,jó anyája.

Ha eltűnik az oldalról

Agyamban kattog az inga,

Keresem őt,merre járhat,

Szemem hívogatja,Kinga,Kinga!

Nem titkolom,mindenki tudja,

Fel becsülhetetlen értékű Ő,

Szeretetének határa nincsen,

Igazi szív lélek,ritka úrinő.

Csillagok gyúlnak,ha boldog,

Ha szomorú is sugárzik.

Gyönyörűek a szavak tőle,

Mindenki ily barátra vágyik.

Nem ódát zengek róla én,

Csak kitárom elétek szívemet,

Mert ahogy Ő felragyog nekünk,

Szó nélkül hagynom nem lehet.

S ha versem nem is elég jó,

Az csak azért fordulhat elő,

Mert Széles Kinga olyan ember,

Ki szavakban nem mérhető.

2010.11.21,Érd. 

Remélem nem csak én gondolom így. 

Pontok halmaza a bőr,

Gének milliói az ember,

Teste a lakhelye,könnye

A végtelen sós tenger.

Boldogság szívében

Nyári szerelem hajnala,

Mi elé zord sziklát húz,

Alkony komor moraja.

Na és a vér,a csont,

Roppant súlyok alatt 

Hol lelke szállna égig,

De teste földhöz ragadt.

Csak por és hamu a vég,

Szélben szárnyal tova,

Szép pillanatokat takar

Életünk az a mostoha. 

A vörös szörny ül,fülel,

Les,csendben rágja a betont.

Aljas tervébe,lúgot,mérget,

Csóró milliárdost bevont. 

Ki félre néz,szemet húny,

Zsebeit tele tuszakolja,

S mindenért ha baj van,

A természetet okolja,

S a fenevad kitör robajjal,

Elöntve a szendergő tájat

Elragadva embert,állatot,

S vérrel festi meg a házat.

Megmérgezi a folyó vizét,

Pusztít növényt,halat,

Ezer tonna gipszel sem

Emelnek elé neki falat.

Mögötte rombolás,halál,

A csodás falvak,marsi táj,

Sírni sincs már itt erő,

Hisz az is csak marón fáj.

Ám megállítják tombolását,

Felhigítják mocskos vérét,

Elzárják gátakkal tőlünk,

Fertőző,gyilkos mérgét,

De a szörny csak ül,fülel,

S a beton előtte vásik,

Így tesz a világon a többi,

Hiszen van még ezer másik.

Ember vigyázz kitőnek egyszer. 

Álmomban felhő ágyakon futva,

Szárnyal sebesen, szabad lelkem .

Hisz testembe zárva sínylődöm,

Életemet  földhöz ragadva élem,

De egyszer testem majd itt hagyom,

S hintázok a nap meleg sugarán,

Majd ha elfáradok,heverészek kicsit,

A szépséges hold fényes udvarán. 

Erős tölgy voltam,satnya nyárasodban,

Még sem érdekeltelek.

Most csak egy szálka vagyok a szemedben,

Még is vérig sértelek?

Én már tényleg nem értelek.

(Előző főnökömnek)