Lanor blogja

Összetört az álom végleg,

Írd fehér lapra, vagy tudod mit? 
Írd érző lélekbe, mind, mi jó. 
Mindazt mi éltet, mi remél, 
legyen szavad nincsben kenyér, 
könnyharmat, amely szomjat olt, 
lomb, mi naptűztől féltve óv, 
legyen igaz a hamis valóban, 
tedd jól, s légy merész, ha már 
ösztönből gúnyos most a szó, 
a szél szárnyán, kavics között, 
legyen szavad igazat mutató, 
szívbe rejtett, de tükröt adó 
gyémánt való. 

S hogy kit, mit hagy 
örökül utókorára? 
Tán lesz aki érti, s ha kell, 
szavait zászlójára tűzi, 
költői szótól lángolva égve, 
hamis prófétával 
bátran szembenézve, 
mert hittel remél, 
s múlt kövéből 
erős alapot összerakva, 
a jövőt nem fehér papíron, 
de rímekbe faragva adja.

Van aki sirat, van aki átkoz,
van aki más szemetén mond pátoszt,
Van aki írja, van aki nyeli,
Van aki talán önmagát sem érti.
 
Vannak kiknek szava éles tőrként sebez,
van akinek átka pátoszként delejez,
de akkor sem értem, nehéz ezt felfogni,
Miért kell akaratlan más szemetét túrni.

Aludj édes, ma én őrzöm álmod,

Poharam száján