Lanor blogja
NovellaIsten? keresése (próza)
Végül az okolások listájára felkerül Isten. Előbb, utóbb mindenki, akár ateista, akár hívő, öreg, felnőtt, gyerek, kerülhet olyan helyzetbe, hogy Istent okolja. Nem tévedtem, a gyerek is. Mert ha másért nem, a káromkodások hatására megtanulja, hogy van valaki, akit mindenért lehet okolni.
Megérkeztünk a hit kérdéséhez. Van akit a szeretett lény halála a hit felé, a felsőbb rendű lény felé irányít.
Más kérdés, hogy segítséget vár tőle, vagy a bűnbakot látja benne.
Kérdőjeles Isten?
Hogy túl tudjunk lépni, szükségünk van valakire, valaki olyanra, akit nem tudunk megfogni, akiben úgy érezzük, hogy mérhetetlen szeretet van, annak ellenére, hogy mindent tud rólunk, és úgy ismer bennünket, amint még mi sem magunkat.
Egy pozitív, támogató, erőt adó valaki. Isten, angyal, felsőbb rendű lény, lények. Még a hitetlen is hisz valakiben, és ez akkor derül ki, amikor mély fájdalom éri.
Talán ez az egyik ok, amely visszarántja az embert, amikor megkeseredetten az halál kérdése foglalkoztatja. Mert hová kerülök. Ha mégis van, akkor lehet, hogy nem oda, ahová Ő került.
Kis kitérő. Halál, öngyilkosság.
Hány ember ordít a fülünkbe, aki már eljutott erre a szintre? Ha belegondolunk, hány ember kért tőlünk segítséget burkoltan, vagy burkolatlanul, ösztönösen?
Mi pedig süketek maradtunk a saját problémánk miatt.
Mit érdekel bennünket a másik ember baja? Van nekünk is elég. Pedig lehet, hogy az ő megoldása lesz a miénk is, vagy segít nekünk továbblépni.
Ismét a társas kapcsolatok és az egymás csiszolása, az Én háttérbe helyezése kerül előtérbe.
Ma úgy érezzük, ez a világ nem a kapcsolatokról szól, mégis sokkal inkább arról van itt szó. Kitárult a világ, nincs kapaszkodó. Az egyén olyan embert keres, egy idegent, akinek úgy érzi, elmondhatja a problémáját, nem ismeri, ezért nincs lehetősége kihasználni.
Úton vagyok (részlet)
Sohasem mondtam azt, hogy a mi kapcsolatunk hibák nélküli lett volna. Emberi kapcsolat volt, egy olyan, ahol két ember keményen csiszolja egymást. Nálunk is megvoltak a problémák, viták, nézeteltérések. Sokmindenen keresztülevickéltünk, de együtt tettük. Egymást húzva, erősítve, mindig tartottuk a hátunkat a másiknak.
Az ember csak ilyenkor gondol bele, hogy a természet mennyire megtanítja élni a másik emberrel.Mert ugyan mit teszünk, ha egy akadályt le akarunk győzni, egy kerítést át akarunk mászni?Bakot tartunk, a hátunkon, vállunkon segítjük a másikat a feljebb jutáshoz. Igen, ilyenkor az egyikünk megalázott helyzetbe kerül, de mindig eszünkbe kell vésni, ma én, holnap te. Igenis tartozásnak kell vennünk ezeket a helyzeteket, és nem egyértelműnek. Erre a helyzetre épül az emberi kapcsolat. Egymást csiszoljuk, és egymást kiegészítjük.Egy ember önmagában nem képes akadályokat legyőzni. Kell valaki, aki bakot tart, és segíti, ott áll mögötte. A fontos, hogy legközelebb a mi vállunk is ott legyen, ha neki van ránk szüksége.Egy ilyen helyzetet köszönömmel nem lehet elintézni. Ha valaki megalázza magát értünk, minimum, hogy viszonozzuk. Ezzel alakítja ki az ember az összetartozást. Kiegészíti a másikat, és ha kell mellé, alá, és elé áll. ... A mi kapcsolatunk bizalomra épült. Mi ketten mindent tudtunk egymásról. Szó szerint mindent. Sokan nem hiszik el, és úgy gondolják, jobb, ha ezt a párja nem tudja. Ez nem igaz. Egy kapcsolatban minél több a titok, annál jobban meg van mérgezve. Hagyjuk, hagy döntse el a másik, hogy mit kezd az információval. Úton vagyok, és úton lenni a legnagyobb kihívás. Vállalni az utat az akadályaival, elesni és újra felállni, megélni az apró örömöket, küzdeni, nem magunkért, hanem a másikért.Ez az élet, és ez benne a legnehezebb. Nem arra vágyom, hogy híres legyek, nem arra, hogy emlegessenek, arra vágyom, hogy akik az utamba kerülnek, azoknak tudjak adni valamit, és ha mást nem is, de ha a gondolatukban felmerül a nevem, a szájuk szegletében mosoly jelenjen meg. Ezért a mosolyért már érdemes volt élni.