LIne blogja

Tűzifa

Facentrifugát keresek,

ha lehet, kölcsönözzetek;

és, ha van, úgy kipróbálom

ma vásárolt tűzifámon.

Serceg a tűz, nem pattog,

a víz lassan párolog,

ezek a fa könnyei

azért sír, mert szégyelli

az eladó mit tett vele,

súlya van, de nincs ereje

vagy csak mérges, mert áztatták,

vizes dézsába berakták,

egy napig ég el egy hasáb

előbb kiszárítja magát

sír a régi-fa parazsán,

vastag füst a kémény falán.

 
Falu végén kurta kocsma, csak e betűvel !

"Telepszegleten szeszelde
csermely mellett elhelyezve,
benne kedve tetszelegne,
teszem fel, nem esteledne.

Egek rendre estelednek,
erek, berkek csendesednek.
Dereglye sem megy keresztbe,
hever e fekete csendbe.

Szeszelde bezzeg nem csendes,
zeng-peng benne zene rendes.
Szesz ereje szerteterjed,
embereknek kedve gerjed.

Hej, menyecske, kedves lelkem,
erjedt hegylevet kell nyelnem!
Legyen hetven esztendeje,
de meg heves szesz ereje!

Zenemester, sebesebben!
Kerekedett fene kedvem.
Keresetem szerteverem,
lelkemet meg eltemetem.

Megjelennek rendelettel:
csendesebben kedvetekkel!
Telep feje heveredne,
esetleg elszenderedne!

Legyen vele beste lelke,
te meg eredj fene helyre!
Zene zengjen, szedte-vedte,
pendelyemnek lehet veszte!

Esmeg mennek, reteszt vernek:
Legyenek csendesek kendtek!
Szentek lelke legyen velek,
kedves egyetlenem beteg.

Feleletet egy meg nem tett,
berekesztnek szesznyeletet.
Zene menten befejezve,
s szertemennek csendesedve"

Vajon ezt melyik más élő nyelven lehetne így elmesélni, 2011-ben?

( játék a szavakkal)
Csendben múlik el

Szívemben
emléked
halványul,
megkopott,
hirtelen
ért véget
mit lelkünk
álmodott;
mi égett, lángolt, rég
hamu talán,
szép álmok tűnnek el,
hajnal után;

úgy múlik
mint a nyár,
lassanként,
csendesen,
ha múlik,
mindig fáj
az érzés
szüntelen;
évszakok sétálnak
egymás után,
áldozat lett a fény,
ősz trónusán.

2011-09-10

Rekviem egy tölgyfáért

Óriás tölgy volt
valaha, élt vagy száznyolcvan évet,
rágta az idő vasfoga, nem kímélte az élet:
kerülete nagyobb annál, mit négy ember karja zár,
erősnek látszott, de belül, korhadt volt a lelke már;
évgyűrűit elolvasva, átélt néhány árvizet, -csak
úgy magunk között szólva, - nehéz sora
lehetett; kérgébe vájt a
gomba-kór,
hol gyógyult,
hol szenvedett,
...és lassan
elöregedett...
épp úgy, mint
az emberek.
d
e
maradtak gyökerek,

Látkép


Bíborszínű ég alján egy
erdő negatívja,
előtte kútágas nyikkan,
segítséget hívva;
vagy unalmában teszi, hogy
néha halljon hangot,
talajvíz mossa a lábát,
- néhány hete pang ott.


Düledező tanya sóhajt
fel a bíbor égre,
szomjazik a talaj, meleg,
kiadós napfényre:
vizet fulladásig kapott,
hátán alig bírja,
tanya fala segít neki,
a sárt issza sírva;


sokáig már nem bírja ki
a földből gyúrt vályog,
összeomlik: szél tépi el
a reményt, s az álmot.
Kútágas csak sajnálkozva
nyikorog a tájra,
dűlő tanyát búcsúztatja,
mintha lelke fájna.


A ház körül özön varjú,
korom feketébe,
kórusuk egy rekedt fohászt
küld a bíbor égre.
Egy harangszó tudatja, hogy
erre mi a hír ma,
feltűnt egy csapat hófehér
galamb negatívja.