LIne blogja

Rekviem egy tölgyfáért

Óriás tölgy volt
valaha, élt vagy száznyolcvan évet,
rágta az idő vasfoga, nem kímélte az élet:
kerülete nagyobb annál, mit négy ember karja zár,
erősnek látszott, de belül, korhadt volt a lelke már;
évgyűrűit elolvasva, átélt néhány árvizet, -csak
úgy magunk között szólva, - nehéz sora
lehetett; kérgébe vájt a
gomba-kór,
hol gyógyult,
hol szenvedett,
...és lassan
elöregedett...
épp úgy, mint
az emberek.
d
e
maradtak gyökerek,

Látkép


Bíborszínű ég alján egy
erdő negatívja,
előtte kútágas nyikkan,
segítséget hívva;
vagy unalmában teszi, hogy
néha halljon hangot,
talajvíz mossa a lábát,
- néhány hete pang ott.


Düledező tanya sóhajt
fel a bíbor égre,
szomjazik a talaj, meleg,
kiadós napfényre:
vizet fulladásig kapott,
hátán alig bírja,
tanya fala segít neki,
a sárt issza sírva;


sokáig már nem bírja ki
a földből gyúrt vályog,
összeomlik: szél tépi el
a reményt, s az álmot.
Kútágas csak sajnálkozva
nyikorog a tájra,
dűlő tanyát búcsúztatja,
mintha lelke fájna.


A ház körül özön varjú,
korom feketébe,
kórusuk egy rekedt fohászt
küld a bíbor égre.
Egy harangszó tudatja, hogy
erre mi a hír ma,
feltűnt egy csapat hófehér
galamb negatívja.

Megadott szavakból

Múlik a tél

Tiszta téli nyugalom,
jéghideg a föld,
ott, a töltésoldalon
fázik még a zöld.

De a remény előtör,
mindig felemel,
már látszik a fényöböl,
bízik az ember!

Békés zenét fúj a szél,
tavasz közeleg,
fagybundát ás el a tél
jön már a meleg.

Nem tévhit, hogy visszanéz,
de tova fut már,
mert a tavasz rajtra kész,
a sarkon túl vár.

 tűz, narancs,virág, hallani, levél, gyűrű, sötét, lélegzik, ház, agyag.

Gyufa láng

Apró tűz a gyufa lángja,
felizzik, néha lobog:
mint egy pici csiga háza,
melyben remény kuporog.

Egy gyufaszál láng-virága
-hallani, hogy lélegzik:
égő anyag valósága
füst-gyűrűként szétömlik;

narancs fényű már a hajnal,
aludni tér a sötét,
egy falevél alig-zajjal
lefutja néhány körét.

 tűz, narancs,virág, hallani, levél, gyűrű, sötét, lélegzik, ház, agyag.

Régi ház udvarán

Narancs színű tűz-virág
levele sötét,
amíg fel nem ölti szép
fényes köntösét.

A mély csendben hallani,
lélegzik a ház,
anyaga már túl régi;
sokgyűrűs fa váz.

Kósza gondolat

Ha adni akarsz, időben tedd,
a várakozás gyötrelem,
mond most, ha van mit, mutasd lelked...,
mert holnaptól már nem kérem.
 

Bánkódás

Mert életedből most kilépett,
azért nem áll meg az élet.
Szomorúság az arcodon,
némává tesz a fájdalom.

Keresgélem a szavakat,
enyhíteném bánatodat
a kínzó fájdalom könnyei
próbálnak meg utat törni.

Lelked részét elvesztetted,
darabokra hullt életed.
Úgy hiszed, nincs vigasz többé
fáj a lelked mindörökké.

Mert a sorstól pofont kaptál,
Rózsa helyett tövist fogtál.
Az élet ad, és sokszor elvesz
Holnaptól már biztos jobb lesz!

Az idő enyhít a bánaton,
csökken lassan a fájdalom
mert az ember, bár fél szívvel,
újra ébred reménységgel.